10 fej fokhagyma

7,5 dl száraz fehérbor

1,5 dl balzsamecet

10 dkg finomítatlan nádcukor

1 tk. só

1/2 tk. őrölt feketebors

2 babérlevél

2 közepes chilipaprika

2 ek. szárított petrezselyem

kis marék friss kakukkfűág

olívaolaj

Ha azt mondom, karácsony, halálhörgés, siralom hallik már felettem? Márpedig ha szeretteinket gasztroajándékokkal szeretnénk meglepni, nem árt előre gondolkodni és időben cselekedni, még ha ez nagyon korainak is tűnik. A pácolt fokhagymát Frank Júlia receptjei között találtam, és hosszú évek óta nagy kedvencem, nem csak ajándéknak, hanem természetesen saját felhasználásra is. Aki nem kedveli a fokhagyma erőteljes, agresszív ízét, azt is a kipróbálására biztatnám, mert ebben a formában teljesen átváltozik, megszelídül, különleges lesz. Később is el lehet azért készíteni, de két-három hónap állás után éri el a tökéletes ízt.

Először is a rabszolgamunka részét kell letudni, bár Isaurát hamar irigyelni fogjuk. A fokhagymafejeket gerezdekre kell törelni az elején, mert a későbbiekben jelentősége lesz. És jöhet a monoton pucolás szakasza, aminél arra kell figyelni, hogy a gerezdeket ne sértsük meg, végüket lehetőleg ne vágjuk le, mert később megbarnulnak (ez csak esztétikai szempont, ízben nem változik). Nyilván ha egy-egy darab nem teljesen hibátlan, nem érdemes kidobni, csak a kisebb foltokat kell kivágni belőle, legfeljebb nem lesz mindegyik szépségdíjas. Ráadásul úgyis csak később derül ki, hogy a tökéletesnek hitt példányok közül hányat karcoltunk meg észrevétlenül körömmel-késsel, úgyhogy ezen nem kell túlságosan görcsölni.

Az első három fejnek megfelelő adag fütyörészve, könnyedén megy. A negyedik után boldogan átengedjük egy időre a konyhát a vacsorázni kívánó férjnek, mert ekkor már ragad mindkét kezünk, nagy kupacban áll a fehér héj az asztalon, és kialakulóban van az akut fokhagymacsömör. Az ötödik fej magasságában nem túl szalonképes gondolatok fogannak fejünkben az egész projekttel kapcsolatosan. A hatodiknál Frank Júlia is megkapja a magáét. A hetediknél legszívesebben kihajítanánk az egészet a fenébe, de miután az összes fejet előre feltördeltük, soknak szétnyílt a héja, ezért nem tesszük, viszont bőszen szidjuk magunkat a feltördelésért. A nyolcadiknál ókori történelmi gyökerekhez nyúlunk vissza: a kicsi gerezdek a szemetes-Tajgetoszon végzik, végtére is a görögök okos emberek voltak. A kilencediknél a véletlenül a héjkupacba hulló nagyobb daraboknak sem nyúlunk utána, továbbá revideáljuk a hibás példányok megmentésének ötletét is. A tizedik fejnél összeszorított fogakkal befutunk a virtuális célba, ezen a ponton javallott egy tisztesebb adag alkohol lehajtása. Eztán már gyerekjáték az egész.

A bort, ecetet, cukrot, sót, babérlevelet összeöntjük, ha felforrt, beleszórjuk a chiliket, a kis marék kakukkfüvet és a szárított petrezselymet. Újabb öt perc után követi a fokhagyma, ha ezzel is ismét felforrt, az újraforrástól számított öt percig főzzük. Fedő a tetejére, alapos szellőztetés, az ecetes szag miatt morgó férj kiengesztelése. Éjszaka szépen így elpihen az edényben.

 

Másnap alkalmatos időben ismét fel kell forralni és forrástól számított öt percig főzni. Ha kihűlt, a babérlevelet és a kakukkfüvet ki kell dobni belőle, majd alaposan elmosott, forrázott, 2-2,5 decis befőttesüvegeket kell keríteni (úgy négy-öt lesz, a fokhagymák méretétől függően), félig-harmadig tenni beléjük a fokhagymát (mehet bele a chilipaprika is), de semmiképpen sem tele.

A levet rámerjük, a tetejére pedig egy vékonyka zárórétegnyi olívaolaj kerül.

 

Az ajándékba szánt példányokra kis papírsipkákat vághatunk, raffiával vagy színes madzaggal megköthetjük. Felbontás után a hűtőben kell tárolni.

A variációs lehetőségek száma tekintélyes: balzsamecet helyett az eredeti recept sima ecetet használ, a fehérbor helyett ki lehet próbálni rozéval, vörösborral, a friss és szárított zöldfűszer hozzávalókkal is lehet kísérletezni (rozmaring, tárkony, majoranna, oregánó, stb.). T3v3d3snél lehet megtalálni az eredeti hozzávalók és mennyiségek listáját, ahogy ő is írja, kisebb mennyiségnek nem érdemes nekilátni, én egy kicsit csökkentettem az eredetit, kerek egy üveg borra optimalizáltam, no és elspóroltam öt fej fokhagymát, amiért a tizediknél nagyon hálás voltam.

Felhasználási javaslatok: bármibe ki lehet próbálni, amibe fokhagymát teszünk, sajtokhoz, sült húsokhoz így magában is, savanyúságként, salátákba, mártásokba is bátran pakoljuk. A levet senki ne sokallja, vörös húsok pácolásához szinte kötelező felhasználni, ha a hagyma elfogyott, és ekkor valószínűleg még kevésnek is bizonyul majd. Az ebben pácolt húsok valami zseniálisan finomak és különleges ízűek lesznek, bár talán 2008-ig várni kell rájuk.

Forrás: Frank Júlia: A négy alapíz szakácskönyve - Savanyú.

Eredetileg a Borsán.