* nemisbéka *

   « Fetás-paradicsomos csirkeszívek       Mangós milkshake »   

Csirkemellek babos-kukoricás ágyon

4 csirkemell

8 csík szalonna 

40 dkg konzerv kukorica

40 dkg konzerv vesebab

12 szem aszalt sárgabarack

2 dl fehérbor

2 dl tejszín

1 ek. olívaolaj 

3 dkg vaj

bors

A borba beáztatom a sárgabarackokat és a mikróban egy percig melegítem, majd hagyom még állni pár percig. A kukoricát az olívaolajjal kikent tepsibe terítem, a bab felét is hozzáadom, a másik felét szétnyomkodom, majd ezt is hozzákeverem. A csirkemellek jönnek: a kis leváló részt félrehajtom és a keletkezett zsebbe rakok mellenként három szem kissé kinyomkodott barackot, ráhajtom a szívrészt, sózom, borsozom és megfordítva a kukoricás babra teszem. Mindegyik tetejére két csík szalonnát teszek. A megmaradt fehérbort és a két deci tejszínt ráöntöm, majd a vajat szétpöttyözöm az edényben. 220 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt kész lesz, nekem egy kicsit leves lett, legközelebb kicsit kevesebb folyadékot öntök rá, de nagyon finom.

Jamie Oliver: Jamie vacsorái szolgáltatta az alapot.

Eddig 4 komment érkezett ()
  1. Putyi:
    2007. 08. 20. 18:17

    Hello Banyus,

    megvettem Kinsella 'The undomestic goddess' konyvet, es rogton rad gondoltam. :-)

    A szalonkas pipimellek jol neznek ki, megeheztem toluk, kar, hogy nem tudok fozni. De majd szolok az uramnak. :-D

    Puszi Varsobol,
    Nyanyus

  2. nemisbeka:
    2007. 08. 20. 21:40

    Csók, Nyanyus, ha netán emlékeznél legutóbbi látogatásodra, az állomáson én ajánlottam neked :).

  3. Ticiaa:
    2009. 01. 04. 21:03

    kipróbáltam, finom, bár a bor nekem kiérződött és a konzerv bab levét is éreztem amikor ettem belőle. meg hát az aszalt barack se jött be, az uram egyenesen felidegesitette magát azon hogy barack van a húsban. :D
    de nem volt rossz. imádom a babot és ez nagyon finom volt! :]

  4. Krónikás:
    2009. 06. 05. 21:42

    Kipróbáltuk, mindkettőnknek ízlett. Valóban kicsit sok lett a lé, cserébe viszont isteni :)
    @Ticiaa: máskor öntsd ki a konzerv levét, és akkor csak a bab íze lesz az ételben :) (én a kukoricáét is leöntöm, és néha meg is mosom - utálom a tartósító ízét)

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.