* nemisbéka *

   « Ünnepi cseresznyés koktél       Csodák Palotája »   

Háromsajtos frittata

3 tojás

1 dl tejszín

5 dkg reszelt parmezán

5 dkg reszelt Gruyére

25 dkg ricotta

1 ek. olaj

1 kk. vaj 

bors

Amikor valami drágább dolgot veszünk, úgy szoktunk meggyőződni arról, hogy megérte megvenni, hogy megszámoljuk, hányszor használjuk és mindig elosztjuk az árát ezzel a számmal. Például: éves kondibérlet x euro; ha már voltunk kétszer, akkor alkalmanként x/2, háromszor már x/3 és így fajlagosan egyre olcsóbb lesz minden egyes alkalom :). No, hasonlóképpen, veszteségminimalizálás céljából úgy döntöttem, hogy valamit meg kell csinálni a Donna Hay magazinból :), hogy ne legyen teljesen hiábavaló a kiadott pénz és ez a recept éppen tetszett is.

A tojást felverem a tejszínnel, hozzáadom a reszelt parmezánt, sót és borsot. A vajat és az olajat összeolvasztom, majd beleöntöm a tojásos masszát. Közepes lángon úgy 5 percig hagyom (nem kevergetem!), elvileg a széle ekkorra már szépen megszilárdul, majd a lágy részeibe kanalazom a ricottát és megszórom a sajttal. Kap még 5-7 percet, aztán lekapcsolom a gázt. A sütő grillrészét ekkorra már 200 fokra előmelegítettem, a serpenyő nyelét beletekerem alufóliába, mert nem tudom, mennyire hőálló, és megy 10 percre a grill alá. Két személyes adag, nagyon finom melegen is, hidegen könnyebben szeletelhető.

Donna Hay Magazine 2007 őszi száma.

Még nincsenek kommentek.

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.