* nemisbéka *

   « Grillezett lazac paradicsommal és kókusztejes szósszal       Hamburgergyár »   

VKF! VI. - Sertésszeletek áfonya chutney-val

80 dkg sertéshús

bors

tepsiben sült krumpli

 

A chutney-hoz:

15 dkg áfonya

12 dkg áfonyalekvár

2 kisebb lilahagyma

1 ek. olívaolaj

3 ek. balzsamecet

2 ek. víz 

1 kk. őrölt pirospaprika

1 kk. őrölt koriander

1 kk. őrölt római kömény

Pénteken egy korai pályaművet láttam meg valakinél, és akkor csapott le rám a felismerés, hogy eljött a hatodik kör ideje anélkül, hogy egy fél percet is eltöprengtem volna a témáról. Szerencsére Lorien vasárnapra hirdette meg a fordulót a komplementer ízekről, úgyhogy volt másfél napom összekapni magamat :). Hamar a chutney mellett kötöttem ki, amely az egymás mellett furcsán hangzó édes és sós ízeknek - mint például az áfonya és a lilahagyma - fűszerekkel felturbózott olyan elegyét hozza létre, amelyek tökéletes összhangot alkotnak együtt. A gyümölcsös chutney mellé a sós hús pedig egy másik, régről kedvelt párosítást hoz létre.

Az olajon megfuttatom a vékony cikkelyekre vágott hagymákat egy percig, majd hozzáadom az áfonyát, az áfonyalekvárt, a balzsamecetet, a vizet és a fűszereket. Nyolc-tíz percig főzöm össze közepes lángon, amíg olyan sűrű, lágy masszát nem kapok, amelyben még látszanak az áfonya és a hagyma megszelídült formái. A húst centi vastag szeletekre szelem, kicsit kiklopfolom, sózom, borsozom mindkét oldalán és kisütöm. Sütőben sült krumpli került mellé. Három személyes adag.

Majdnem elblicceltem a szorgalmi feladatot, az italajánlót: Villányi Fekete-hegy Cuvée (Jekl, 2000); öcsémtől kaptuk, most került sorra, választása - hihetetlen hozzáértésünknek megfelelően :) - úgy zajlott, hogy megegyeztünk, a raktárkészleten lévő két franciát és a grúzt vendégekkel isszuk meg, a két magyar vörös közül meg ennek a címkéje volt szimpatikusabb :)).

A chutneyt egy cseresznyés változatból alakítottam át az Epicuriousról.

Még nincsenek kommentek.

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.