VKF! II. forduló - Summa
Hát csapjunk a lovak közé :). Mit lovak, egész ménes gyűlt itt össze :), 29 kedves résztvevővel, akik a gusztusosabbnál gusztusosabb alkotások mellett hősiesen megküzdöttek a levelezőrendszereim ördögeivel! :) Az előző kör játékosai közül 19-en tértek vissza és 10 újoncot avatunk, akik most kapcsolódtak be a VKF!-be.
Várható volt, hogy a desszertes kör után nem az édességek fognak dominálni, de szerencsére néhányan biztosították, hogy innen is legyenek töltött csodáink. A téma ugye titkos töltelékek volt, ami elég nagy mozgásteret biztosított a sok kreatív fantáziával megáldott gasztrobloggernek és szerencsére éltek is ezzel.
Az alkotásokat a receptek ABC-sorrendje szerint rendeztem, és a résztvevők utólagos engedelmével kis képes illusztrációkat is tettem hozzájuk, igyekezvén fotóik legelőnyösebb 120x120 pixelét kivágni :) (ahol nem volt fotó, ott az oldalról választottam egy illusztrációt).
Máris elrugaszkodtunk az előző gasztrojáték által megkívánt kalóriaszegénységtől Hajnal konyhájában :). A baconszalonna titka (akár krimicímnek is megfelelő) elnevezésű alkotással Hajni szerintem a férfiak egyik álmát valósította meg a máj, fokhagyma, szalonna, krumpli főbb alkotóelemekkel :).
Hedonism becsúszó szereléssel esett be utolsóként a résztvevők sorába, de nem kapott piros lapot, mert labdára ment és nem lábra :). Az előző fordulóban még nem vett részt, de most már becsatlakozott a játékosok közé. Két sablonhegesztés és az rss feeddel való küzdelem között szerencsére megszületett Ana körtés szenyája, amit én, mint a gyümölcs-sajt házasítás nagy barátja, különösen nagy örömmel fogadtam.
Macsfalatok új gasztroblogger és új versenyző, azon kevesek egyike, aki édességet készített, talán mert az előző fordulóban még ő sem vett részt. A bűnfészek erős támadás az ízlelőbimbók ellen, ugyan almákat töltött meg, amivel megpróbálhatnánk nyugtatni esetlegesen diétázó lelkiismeretünket, ám a képen szereplő csokimennyiség páros lábbal tiporja a kalóriaszámlálót :). Na de kit érdekelnek most a kalóriák?!? :)
Moes narancskonyhája első elképzelése állítólag nem sikerült. Én egy percig sem bánkódok emiatt, hiszen enélkül nem született volna meg a caprese melegen, ami remek új fazont adott egy régi kedvenc klasszikusnak. Hamar, hamar felvesszük a gyors és gusztusos egyszemélyes vacsorák közé.
A Dalla cucina, per te névhez hűen Mamma egy olasz remekművel állt elő, egyben ő volt az egyetlen játékos, aki főtt tésztával készült. A céklával és spenóttal töltött ravioli eredetije Veneto tartományban rejtőzködik :), Mamma spenóttal és pórés mártással szelídített rajta. Részletes elkészítési mutató és fényképek segítik a nyomkodain haladni kívánókat, hogy reprodukálni tudják ezt a tésztacsodát.
A név kötelez írója, Ildinkó, főzésre predesztinált új résztvevőnk:), de ezért egy percig sem sajnáljuk. Aki Cherry Queennel és Toffifeevel töltött muffint alkot, az ne is próbálja meg kitenni a lábát a konyhából :). A szülinapi ajándékokká avanzsált sütik biztosan nagy örömöt okoztak az ünnepeltnek, szerintem semmi perc alatt elfogytak :). És ha buliban ételfotóz, meg éjfélkor ír postot a megfáradt kedves blogger, az már biztos jele a gasztrofüggésnek :).
Hopp, és még egy a kevés töltött desszert közül. Chilii&csoki kettesszámú kedvencével alkotott. Csokoládékrémmel töltött kókuszos tallérok születtek keze alatt, amelyek a megmaradt tojásfehérjék nagyszerű hasznosítási lehetőségének tűnnek. És simán elhiszem, hogy függőséget okoznak :).
Előző játékosunk csak fontolgatta a samosa lehetőségét, de Aubergine le is tette mellé voksát. Fahéjas hússal töltött samosa narancsos-csilis sárgarépa salátával című alkotása lehet, hogy nem autentikus, de csak a cím végigolvasása után is összefut a nyál az ember szájában. Egzotikus és nagyon guszta!
Jött... Látott... Főzött! - és engem meggyőzött :). Egy klasszikus családi kedvencet tett le az asztalunkra AsztalPoetica, felturbózott rakott krumplinak örülhetett a rokonság a játék jóvoltából. Szintén új játékosunk, aki nemrég kezdte újra blogját, és milyen jól tette! :)
Új év, új gasztroblog - ez a szimpatikus gondolat ütötte fel fejét kicsi Vúnál és lőn Étel, ital, kicsi Vú :). Nagy elánnal vetette bele magát a gasztroblogolásba, sőt a játékokba is. Szinte naponta ellát minket remek receptekkel, amelyeket hű fegyverhordozója, Patrik fényképez igen profin (és tüntet el szerintem igen gyorsan :) ). Gyümölcsös csirkecurry tortillába rejtve lett a családi kooperáció egzotikus végeredménye ezúttal.
Rio még frissebb blogger, Citromtorta című blogja még egy hónapos sincs, és most csatlakozott a VKF!-hez. Böjtjét egy hagymás-szalonnás calzone töri meg, vagy csak Mr. Húsevője élvezte a finomságot :). Tartalmas, laktató olasz specialitást (és bármi mást :) ) máskor is szívesen látunk tőle.
Zsófi foodblogja Krakkóból boldogítja igényes ételekre kiéhezett szemünket. Husi titkos töltelékkel című alkotása megelőzte a rég látott rokonokkal való beszélgetést, ami nem tesz jót a családi kapcsolatoknak :), de ezzel küzdjön meg ő :). Nekünk marad a tiszta élvezet, a különleges recept olvasása (valami hasonló Ramsay-recept volt nálam is az 1.0 elképzelés :) ), és szerintem még a rokonok is megbékéltek, ha ettek belőle :).
Dibbuk elutazása miatt elsők közt küldte el receptjét. Ne leplezzük el mélysárga irigységünket, hogy éppen Brazíliában sütteti a hasát és fedezi fel az ottani gasztronómiai remekeket (kés a szívbe, még be is számol róluk! :) ), viszont kárpótoljuk magunkat ételével, a szintén messziről jött indiai gömböccel.
Marmalade pedig követi őt, na nem Brazíliába (akkor már nagyon csúnyán néznék :) ), hanem Indiába :). A kínai kelbe csomagolt kókuszos pulao mazsolás-paradicsomos csatnival célfotó segítségével legyőzte Aubergine pályaművét a játékban résztvett leghosszabb nevű receptként :). Bambuszpárolóját hadba küldve egy kiváló egzotikus, vegetáriánus recept lapul a hosszú elnevezés mögött, rengeteg finom fűszerrel.
Vadonatúj gasztroblog ütötte fel fejét, receptek és más hozzávalók címmel, és rögtön be is csatlakozott a játékba, méghozzá nem is egy, hanem mindjárt két opusszal! Albana mángolddal töltött lazacpisztránggal és porkettával örvendeztette meg a blogját felfedezőket. Csak így tovább a gasztroblogolással!
Anna eszik és nem is akármit! Medvehagymás kiflit készített a játékra, s lássuk be, ezzel az összetevővel nem túl sok receptben találkozik az ember. A kiflik nagyon szép pirospozsgásak lettek, és külön szimpatikus volt a pályamű háromsoros leírása :). Csak semmi cicó! :)
Gondolom sokan várták, hogy mi finomat készít a játékra Chili&Vanilia nagyasszony. Először is előtört a benne szunnyadó Petőfi :); rímes munkája: póréhagymával töltött csirkemell, amit még fejleszteni kell. Szerinte nem sikerült elég jól, és el is bujdosott jó messzire (felkerült a feketelistámra dibbuk mellé :) ), pedig a fotó is nagyon guszta és a szép szeletelhetőség sem kritérium. "Snooooopy, Snooooopy, mondd, miért mentél el?!? Gyere haza!" :)
Lila Füge hősiesen megküzdött a határidő okozta frusztrációval, és immár ő is résztvett a játékban. Albana mellett ő volt a másik kedves játékos, aki hallal örvendeztette meg a lábatlanokat kedvelő olvasók feltehetőleg népes táborát. Spenótos kecskesajttal töltött lazac, mandulás morzsával került az asztalára, a tőle megszokott igényes fotóval kísérve. Figyelmességének hála, jó hír a hozzám hasonló antihalas szekciónak, hogy csirkéből is elkészítette! :)
Hasonló töltelékre csapott le Tintaleves is, aki spenóttal töltött csirkecombot készített. Leküzdve előítéletét a kevéssé dekoratív ajándék szakácskönyv iránt, sikerült egy finn krimiírónő receptjét elkészítenie. Őszintén szólva remélem, hogy megjelent a könyv angolul vagy magyarul is, mert végtelenül kíváncsi lennék, hogy egy nyomozati jelentés és egy boncolási jegyzőkönyv között milyen alkotások készülnek egy főzős detektívregényben! :)
Farkas somfordált a bárányok közé! :) Zzyzx próbablogja ugyanis nem gasztroblog, csak amolyan "mezei" blog :), amelyben egy adóbevalláshoz hiányzó számla keresése és a háziorvosi vizit között megszületett a szalámis zsömle :). Remélem mások is követik majd jó példáját (főleg ilyen gusztusos munkákkal) a jövőben, vagyis nem csak gasztrobloggerek kapcsolódnak be egy-egy recept erejéig a játékokba, hanem más "farkasok" is :).
Egyesek szerint boszorkánykonyha az, amit Zsu művel, hát megértem őket :). Nos, a "bruja" :) most tex-mex kosárral bűvöli meg oldala látogatóit. Nem csodálom, hogy semmi perc alatt befalták a szerencsés tápláltak ezeket a gusztusos, fűszeres kis csodákat!
Ahogy eszik, úgy puffad, állítja a hölgy, és ha nem ismerném részben személyesen, részben fotókról a té családját, a nála olvasott remek kaják láttán bőszen aggódnék a femili gömböcödéséért :). Fakanál állítólag szeretetteljesen szidott (hah, sejtem, ezt mit jelenthet nála :) ), miközben megalkotta művét, a márványsajtos töltött burgonyát. Egy régi receptet keltett végre életre, mi pedig többek közt részletes krumplivájási tanácsokkal lettünk gazdagabbak :).
Ecet és olaj is új blog, de már rutinos résztvevő. Hej, Vargáné, káposztát főz, phzs receptje pedig töltött káposzta hentes módra :). A képek és a hozzávalók alapján nem értem a vegyes fogadtatást, de hát ízlések és káposzták, ugye :). Hibátlannak teljesen hibátlan, egyike a jó szaftos recepteknek.
Gigi a konyhában új játékos, szintén töltött krumplit készített, de teljesen másmilyet, mint fakanál. Kétféle töltelékkel örvendezteti meg az olvasókat, egy húsossal és egy gombással. Tartalmas, laktató és egyszerűen elkészíthető ételnek tűnik, ráadásul könnyen és sokféleképpen variálható.
Szegény Dolce Vita e-mailjét a spamszűrő ölelte kebelére :), az önző gép csak magának akarta a töltött mozzarellát :). Nem hagytam annyiban, és kiszabadítottam a technika karmai közül ezt a szívmelengető sajtos opuszt, különös tekintettel a kétféle (a pármai sonkás-rukkolás-aszalt paradicsomos, valamint a kapribogyós-szardellás-aszalt paradicsomos) töltelékre. Szerintem remekül jött ki velük az alkotói válságból :).
Ha bolond, ne szedd le minden gombakedvelő szakácsnak kötelező olvasmányblog :). Gombakirálynőnk, Zsuzsa, töltött zsömlécskékkel lepett meg minket. Minő meglepetés, a töltelék gombás volt :), méghozzá többek közt egy marék sötét trombitagombát használt fel hozzá (bármi is legyen ez :) ).
Ismét egy újonc a láthatáron: a thegirlslikecooking blogice is új, és a játékban is most debütált, a ritka édességek egyikével. Bűnös, bűnös, bűnös dolgot állított elő nil: túrógombóckákat, méghozzá azért háromszorosan bűnöseket, mert háromféle töltelékkel tömte meg őket: csokis, kókuszos és gesztenyés. Hogy az egyik kedves kommentelőjét idézzem: "ezt hívják merényletnek, b.szki" :)). Hundert procent egyetértek :).
Fűszerkert a finom vegetáriánus ételek tárházát rejti magában. Zöldségekkel és tésztával töltött kelkáposztára esett a választása, és nem sajnálta a töltelékből az anyagokat: kagylótészta, zöldséghegyek, parmezán, és a csomagokat finom paradicsomos szósszal öntötte nyakon.
És végül a saját szerény művem, egy csak elnevezésében baszk töltött csirke :).
Letörlöm véres verejtékemet a homlokomról :), hálás köszönetemet küldöm minden kedves játszótársnak, és biztatok mindenkit a következő fordulóban való részvételre.
Hogy ez miről fog majd szólni? Remélem hamarosan megtudhatjuk kicsi Vútól :).
No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.
HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.