|
2007. március VKF! III. - 1) Mini cheesecake; 2) Sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkák
Nos, az a kitétel, hogy a húsvét nem a kedvenc ünnepem, messze nem fejezi ki teljes mélységükben érzelmeimet :). Maradjunk annyiban, hogy a majdnem két évtizeden keresztül elszenvedett x>15 számú locsoló, és az úgy tíz évvel ezelőtt átélt Feri bácsi-féle hajnali hétórás locsolásos ébresztő traumatikus utóhatásaként kevés dolog tehet boldogabbá ezen időszakban, mint az a biztos tudat, hogy a húsvét hétfőt az autópályán töltöm :). A húsvétot mindig vendégként éltem meg szeretett rokonaim körében, sosem kellett nekem készülnöm kajával. Mindazonáltal a harmadik forduló témája elevenembe talált, mert a változatos falatkákkal legalább akkora barátok vagyunk, mint a Guglival :). A Zurammal mindketten szeretjük a könnyű vagy nem anyira könnyű kis csipegetnivalókat, uzsonnára, vacsorára, ünnepre. Pont a kedves vendégeknek meglehetősen ritkán jut belőlük :), mert amikor nálunk vannak, az egésznapos kirándulások után többnyire egy tál laktató melegételt van időm/energiám összeütni, szóval leginkább kettőnket kényeztetem a parti nyim-nyammal. Hosszasan töprengtem, hogy édes vagy sós legyen a pályamű, végül vállat vontam és úgy döntöttem: mindkettő :). 1) Mini cheesecake Nigellát felütni és a megfelelő receptet megtalálni egy pillanat műve volt :).
12 dkg vaj 25 dkg keksz 20 dkg natúr krémsajt 5 dkg porcukor 1 nagy tojás 2 ek. tejföl fél kk. vaníliakivonat 2 kk. citromlé díszítésnek csoki, cukordara A vajat mikróban megolvasztom, a kekszet ledarálom, majd a kettőt összedolgozom. Most jön az idegek és az ujjak játéka: két mini muffinsütőt a vajas morzsával ki kell bélelni lyukanként, alul és oldalt végig feltapasztva, egyenletesen. Nigella azt mondja, ezen a ponton kell befogni a kölyköket a munkába, tapasztgassanak ők. Ilyen tartozék hiányában (de azért megnézném, hogy melyik kis maki szöszöl el ennyi ideig ezzel) magad, úrnőm, csak jelezném, hogy kábé egy órás tevékenység volt, amíg ezzel a fázissal végeztem. A két sütőn túl még három, kb. 8 centis átmérőjű formába is jutott, mindet betettem a hűtőbe egy órára. Elkészítem a tölteléket: a krémsajtot felverem, majd hozzáadom a porcukrot, a tojást, a tejfölt, a vaníliakivonatot, a citromlevet. A krémet a kis formákba töltöm addig, hogy a keksz-szélek teteje még kilátszódjon. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 percig sütöm, amíg a töltelék meg nem szilárdul (a nagyobb formáknak több idő kell). Ha kihűltek, két órára visszamennek a hűtőbe, utána simán kicsusszannak a formákból. A tetejükre én ropogós mini csokikarikákat tettem, de lehet rá csokidarát, színes cukrot, vagy simán csak csokidarabokat is helyezni. Semmi perc alatt elfogy, és nem vihettem belőle mindhárom kiválasztott kolléganőmnek, csak kettőnek, mert Egyesek úgy érezték, súlyosan károsítaná őket az a kieső pár darab :)). Nigella: How to be a Domestic Goddess az istennői forrás.
2) Sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkák A sós pedig határozottan a húsvéti tematikához igazodik. Azt elég hamar eldöntöttem, hogy anyósom díjnyertes tormakrémét alkalmazni szeretném, aztán fokozatosan kialakult hozzá a hogyan is.
10 dkg sonka (6 nagyobb szelet) retek A tormakrémhez: 5 dkg vaj 5 dkg liszt 1 dl tej 3 púpozott kk. reszelt torma só bors A reszelt sajtot kb. 7-8 centis körlapokban sütőpapírral bélelt tepsibe rakom (20 dekából 2x6 lesz, két adagban sül ki), 180 fokon kb. 10 perc alatt bugyborékoló csipkeszerűre sülnek, de még teljesen lágyak lesznek. Ahogy kikapom őket a sütőből, kb. 15 másodperc múlva szedőlapát segítségével átrakom őket fejreállított röviditalos poharakra, amik alá célszerű papírtörlőt tenni, mert végig fog folyni rajtuk a sajtból kiolvadt zsír. Elég gyorsnak kell lenni, mert hamar megszilárdulnak. Amíg teljesen kihűlnek, megcsinálom a krémet. A vajat lassú tűzön felolvasztom, beleszórom a lisztet, eldolgozom, majd lehúzom a tűzről, hozzáöntöm a tejet, elkeverem, visszakerül a gázra és addig keverem, amíg el nem válik az edénytől. Gáz lekapcs, ha kihűlt a massza, mehet bele só, bors és a torma. A sonkaszeletekből kicsivel kisebb köröket vágok ki, mint a kosárkák belseje, kibélelem őket, belenyomom habnyomóval a krémet, a tetejükbe pedig egy kis darab retket nyomok. Majd hosszasan könyörgök a Zuramnak, hogy ne falja fel egyben mind a 12 darabot. Sikertelenül :). A tormakrém anyósom isteni receptje.
Sonka déliesen
70 dkg nyers sonka (nem füstölt) 8 gerezd fokhagyma 1 kis szártott chilipaprika 2 babérlevél 2 púpozott kk. mustár 2 púpozott kk. tormakrém 3 ek. nádcukor A szerelem sötét verem - szívem éppen egy csinos kis sonkáért dobbant meg a boltban. Tungsram égőként Google barátommal próbálkoztam, de mindenhol csak a) füstölt sonkára voltak receptek, b) 2 kiló alatt semmi, márpedig két személyre az elég sok, c) csontos és/vagy bőrös sonkákra, márpedig az én választottam teljesen kis nudista volt. Az én eddigi sonkamúltam nagyjából nullához tart :), úgyhogy segítséget kértem a fórumtársaktól is, akik aztán jól belezavartak abba, hogy miként is tartósították ezt a szerencsétlen húst :). Sósnak sós volt, de nem olyan nagyon, hogy előáztatást igényelt volna, legalábbis megítélésem szerint. Úgyhogy felöntöttem hideg vízzel, tettem mellé chilit, babérlevelet, négy gerezd pucolt fokhagymát, és forrástól számított egy órán keresztül főztem. Hagytam a vízben kihűlni, majd megszárogattam és sütőedénybe tettem. A másik négy gerezd fokhagymát négy részre vágtam és ezekkel a kis tüskékkel körbetűzködtem a sonkát. A mustárt és a tormakrémet összekevertem és megkentem vele a jószágot, végül a tetejét megszórtam a cukorral. 180 fokos sütőben sült másfél órát, az utolsó 10 percet grill alatt. Első próbálkozásra nagyon jó lett, bár a Zuram szerint még elbírt volna erősebb fűszerezést is. Három személyes adag. Ez a recept volt végül segítségemre.
Pistewala murg
40 dkg csirkemell 7 dkg pisztácia 2 kicsi vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 dl natúr joghurt 0,5 dl tejszín 1 kk. őrölt koriander 1 kk. őrölt gyömbér 3 ek. olaj csipetnyi fehérbors csipetnyi garam masala só Keresztbefőzünk az ajándék szakácskönyvekből luciával :), nála csirkés könyv, nálam Bajszi pajtás került elő. A recept már a metrón magával ragadott, különös tekintettel az egzotikus hozzávalók hiányára, ami jelentősen megkönnyíti az elkészítést. A pisztáciára forró vizet öntök, 10 percig hagyom ázni, aztán leszűröm, megpucolom és három-négy evőkanál vízzel 5 dekányit robotgépben krémesre darálok belőle, a többit félreteszem. A hagymákat megpucolom, negyedelem, felöntöm vízzel és megfőzöm. Ha kész, leszűröm, hagyom kicsit hűlni, majd őt is lerobotgépezem. Az olajat felforrósítom, rákanalazom a hagymadarát. Három-négy perc múlva hozzányomom a fokhagymagerezdeket és megszórom a gyömbérrel (ha van friss, akkor azt kell használni, de éppen nem volt). Megy hozzá a koriander, a fehérbors, só és a pisztáciamassza is. Egy perc múlva követi őket a kockára vágott csirke, fehéredésig sütöm. Felöntöm egy deci vízzel és addig főzöm, amíg a csirke jó nem lesz (kb. 10 perc). Hozzákeverem a joghurtot, kap még két percet, aztán lekapcsolom. Belekeverem a tejszínt és készen is van. Állagra nem lesz sűrű a leve, inkább levesszerű. Tálaláskor megszórom egy csipetnyi garam masalával és a maradék pisztáciával. Két személyes adag. Sanjeer Kapoor: Khana khazana
Mai menzahorrorunk
A "pasta carbonnara" (sic!) alatt a következőt értették: főtt tészta, ráhelyezve két szelet rántott sertéshús, nyakon öntve hatalmas gombákkal megpakolt szósszal. Soha többet nem mondok olyat, hogy engem már nem tud meglepetés érni ezen a helyen...
Saint-Marcellin vinaigrette mártással
1 Saint-Marcellin (hiányában kb. 8-10 dkg camembert, brie vagy más lágy, zsíros sajt) pirítóscsíkok szőlő
A vinaigrette-hez: 1 pici salottahagyma 1 kk. dijoni mustár 1 ek. balzsamecet 3 ek. olívaolaj só bors A mártáshoz a hagymát apróra vágom, elkeverem a mustárral és a balzsamecettel, majd apránként hozzáadom az olajat, sóval és borssal ízesítem. Csinálok pirítóscsíkokat, majd a sajtot a vele adott kis kerámiatálkástul egy percre a mikróba teszem. Ráöntöm a mártást, a meleg, kissé olvadt sajtba tunkolom a pirítóscsíkokat és szőlőt csipegetek hozzá. Egy személyes adag. A vinaigrette receptje innen való, a párosítás ötlete pedig Heidié.
Fűszeres narancsturmix
1 nagy narancs 1 dl natúr joghurt 1 mokkáskanál őrölt fahéj nagy csipetnyi őrölt kardamom pár szem dió Tévésztárunktól :) kedvet kaptam egy kellemes joghurtos turmixhoz. A narancsot kifacsarom, rostjaival és a többi hozzávalóval együtt röviden összeturmixolom, azért röviden, hogy a dió darabos maradjon. Egy személyes adag.
Marylandi csokis kekszek
11 dkg étcsoki 11 dkg vaj 7,5 dkg liszt 1 tojás 11 dkg nádcukor 1 kk. vaníliaesszencia 5 dkg mogyoró A vajat és a cukrot habosra keverem, majd hozzáadom a vaníliát, a felvert tojást, végül a megpirított, felaprított mogyorót, a feldarabolt csokit és a lisztet. Sütőpapírral bélel tepsiben tisztes távolságra (szétlapulós!) diónyi gömbökat pakolok belőlük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt megsül (barnulásig), rácson hagyom kihűlni. Két tepsi lesz belőle. Delia Smith: The Delia Collection - Chocolate
Joghurtos dióleves aszalt sárgabarackkal
5 dkg dió 5 dkg aszalt sárgabarack 5 dl natúr joghurt 2 kisebb fej vöröshagyma 2 ek. olaj 1 ek. szárított menta 7,5 dl forró víz 2 ek. liszt só bors Az olajon barnulásig pirítom a hagymát, majd ráhajítom a felaprított diót. Két perc után követi a sárgabarack, még egy perc, és meghintem a liszttel és a mentával. Fokozatosan felöntöm a forró vízzel, sózom, borsozom, 15 percig főzöm. A joghurtot jól felkeverem, egy merőkanál levest belekeverek, majd hozzáöntöm a leveshez. Kap még egy-két percet és készen is van. Négy személyes adag. Celia Brooks Brown: World vegetarian classics
Viccesek
Az elmúlt pár hét legérdekesebb keresőkifejezéseit osztanám meg: - régi idők pornói - neviccelj helyesen - könyv eldugott helyen - morvai katalin oktober 23 bizottság - Laci bácsi konyhája nézettségi adatai - tutti frutti újság 2005. október - végzet asszonya képző - anyóka cicik :)))
Saksuka
1 hatalmas kaliforniai pirospaprika 23 dkg paradicsom 1 közepes vöröshagyma 2 ek. olaj 2 tojás 1 pici szárított chilipaprika 1 kk. balzsamecet 1 kk. nádcukor 1 kk. szárított menta díszítésnek kevéske petrezselyem só bors Mostanság már ritkán veszek szakácskönyvet, de amikor ez szembejött az antikváriumban, nem mondtam neki nemet :). Aztán a könyvön belül hamar lecsaptam erre a receptre is, ami tulajdonképpen egy tunéziai lecsó, bár több helyen népszerű mindenféle változata a Közel-Keleten, például Izraelben is közkedvelt. Nos, nálam is bejött :). Az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát, majd rálököm a kicsumázott, felkockázott paprikát. Öt perc után követheti a negyedelt paradicsom (aki a hagyományos lecsóban sem szereti a paradicsom héját, az vagy konzerv, hámozott paradicsomot használjon, vagy szöszöljön el a héjtalanítással), a balzsamecet, a cukor, a menta és a chili, valamint só és bors. Ezt a mennyiséget kb. 20 percig főztem közepes lángon, nagyobb adagnál lehet, hogy tovább kell, a lényeg, hogy a szószos része szépen besűrűsödjön. Láng lekapcs, hűl a massza vagy 3-4 percet, majd két sütőedénybe kanalaztam (lehet egy nagyba is, ha nagyobb a mennyiség). Az edények közepébe kis mélyedést nyomtam, és belevertem mindkettőbe egy-egy tojást. 190 fokra előmelegített sütőben 20 percig sült, amíg a fehérje szépen meg nem dermedt. Tetejére még egy kis frissen őrölt bors és petrezselyem dukál. Két személyes adag, stílszerűen pitát, vagy kenyeret lehet hozzá adni. Celia Brooks Brown: World vegetarian classics volt a forrás
Chilis-babos burrito
10 tortilla (kb. 20 centis átmérőjűek) 40 dkg vörös vesebabkonzerv 2 kisebb lilahagyma 27 dkg darált marhahús 3 ek. apróra vágott koriander 1 kk. őrölt római kömény 1 kis szárított chilipaprika 1 kk. szárított oregánó 10 dkg cheddar 1+1 ek. olaj só bors A babot lecsöpögtetem, és villával kissé összetöröm. Hozzákeverem az apróra vágott lilahagymát és koriandert, a kömény és az oregánót, valamint a magja nélkül picire vagdosott chilit. A húst egy evőkanál olajon megsütöm, majd az olajat lecsöpögtetve róla a babos keverékhez teszem (megjegyzem, az eredeti recept húsmentes, szóval ez a része kihagyható, én jobbnak láttam feldúsítani Mr. Húsevőnek). Minden tortilla alsó harmadára két jókora evőkanálnyit teszek a töltelékből, egyszer ráhajtom a tortillát, behajtogatom a két oldalát és feltekerem, majd a másik evőkanál olajjal kikent sütőedényben egymás mellé szorosan lerakom őket úgy, hogy a tekercsek záródós része alul legyen. Rájuk reszelem a cheddart, lazán letakarom fóliával, 200 fokos sütőben 10 percig, majd fólia nélkül még 5 percig sütöm őket. Négy személyes adag. Sunil Vijayakar: Around the world in 80 bites a forrás
Thai kókusztejes csirkeleves
45 dkg csirkemell (két darab) 4 dl kókusztej 7 dl húsleves 2 tk. zöld curry krém 3 ek. teriyaki szósz 1 lime 1 kk. nádcukor 1 kk. őrölt gyömbér kis marék bazsalikom nagy marék koriander Összeöntöm a kókusztejet, a curry krémet, a gyömbért, a cukrot és a lime csíkokba lehámozott héját (később ezt ki kell szedni, úgyhogy talán teatojásban praktikusabb, ha nem akarunk hosszabb búvárexpedíciókat rendezni a levesben :) ) és közepes lángon felforralom. Hozzáadom a húslevest, majd lefedve lassú tűzön 8 percig főzöm. Feljebb kapcsolom a lángot, belepakolom a kockára vágott csirkét, a teriyaki szószt (ez stílustörés, tudom, de a halszószra nem tudtam rávenni magam), az összeaprított bazsalikomot és kb. három evőkanálnyi szintén apróra vágott koriandert. Hét-nyolc percig főzöm, amíg a csirke biztosan jó nem lesz, majd hozzáadok még egy evőkanálnyi aprított koriandert és egy evőkanálnyit a lime levéből, tűz lekapcs. Három személyes adag. Az Epicurean-on van az eredeti recept.
Még új kincsek
Van, akinek Uruguay és Olaszország :), nekem Tádzsikisztán és India :). Megfelelően megválasztott baráti körrel egy csomó utazási költséget spórolhatunk :), ráadásul házhoz jönnek a kincsek. Barackmag barátosném járt ez előbbi helyen huzamosabb ideig; a birkaszem-kóstolást sikeresen megúszta, és nem feledkezett meg az ő szerető nemisbékájáról sem :).
Ez kérem szépen - mint kérdésére a tisztelt eladó elmondta, kissé megütközve a té turista tájékozatlanságán :) - egy tádzsik konyakos készlet :), amivel ugyan nem élünk, de majd a Zuramat ráveszem, hogy ebből kortyolgasssa a whiskyt :). Lucia kollegina pedig Indiában lopakodott settenkedve, és előzetesen megérdeklődte, mi szépet s jót hozhat nekem. Egy kis (kis!) fűszert kértem, mire visszatért egy szakácskönyvvel és egy tonnácska finomsággal.
Bollywoodon edződött olvasóim gondolom nem hőkölnek hátra Sanjeev Kapoor könyvének borítójától :). Kicsit olyan feje van a pasinak, mint aki most ígéri be az arany slusszkulcsot mindazon indiai Reader's Digest olvasóknak, akik visszaküldik mind a négy tonna mellékelt kupont :). (Esztétika-szakosoknak jó hírként elújságolnám, hogy 2006-ban leborotválta ezt a csinos kis bajuszkáját és azt kell mondjam, ez sokat segített az imidzsen :).) A könyv tartalmilag viszont hundert procent autentik, a metrón végállomásig csöpögött a nyálam, ahogy átfutottam. Egy-két receptet és bajusztalan fotót itt találnak a kíváncsiak. Bajszin túl érkezett egy rakás fűszer is.
Kaptam bambuszrügyet, ha minden igaz, cassiát (szerintem legalábbis ez lesz, nem hagyományos fahéj), fehér mákot, fekete kardamomot, cukorral bevont szezámmagokat, kurkumát, koriandermagot, fekete sót (ami valójában színre nem fekete, hanem szürkés), valamit háromféle masalát (garam, sambar és chat). Most már csak fel kell őket használni :). A drága hölgyek kezeit hódolattal csókolom :).
Ajándék
Mindig is mély elismeréssel viseltettem azon emberek iránt, akikben alkotó energia buzog. Bennem is szokott, de hiányzik a türelem, a kitartás a befejezéshez, hamar elveszítem érdeklődésemet - az én utamat félbehagyott pulóverek szegélyezik :). Úgyhogy meghatottan fogadtam az ajándékot az én drága barátosnémtől: egy eská dekupált gyönyörűszép teásdobozt, amely tökéletesen passzol a bordó konyhabútorhoz :) (sajnos a lakk miatt nehéz úgy lefotózni, hogy ne fénylődjék sehol).
A Művésznőt sokan ismerik a főzős szekcióból, de talán nem elegen a konyhán kívüli kreatív oldaláról :). Pedig. A gyönyörű dobozt a Zuram is elismeréssel nézegette, és élénken érdeklődött, hogy mikor veheti már birtokba.
A belseje azért nem lakkozott, hogy a teáknak ne legyen semmi bajuk. A Művésznő nemcsak ügyes, okos is :). És még egyszer nagyon szépen köszönöm.
Kecskesajtos szendvics avokádóval
1 szelet toastkenyér 2-3 dkg krémes kecskesajt fél avokádó fél szem dió Tabasco-szósz A toastkenyérrel azért mostantól bizonytalan vagyok, mert otthonlétem alatt gyanúsan kicsinyke melegszendvicsekkel szembesültem a Tandemben, de lucia megerősítette, hogy ez a magyar toastkenyér szabvány (kábé feleakkora, mint itt, évek óta nem ettem otthon), és később barackmag társaságában a Chili Bárban is ugyanilyen pirítósokat tettek elénk :). Szóval tessenek okosan értelmezni a toastkenyeres beírásaimat :). A néven nevezettet megkenem a sajttal, rászeletelgetem az avokádót, megszórom apróra vágott dióval és végül cseppentgetek rá egy kis Tabascot. Egy személyes adag.
Mustáros-sajtos csirkerizottó
40 dkg csirkemell 10 dkg aprószemű rizs 1 nagyobb vöröshagyma 2,5 dl húsleves 1,5 dl fehérbor 1 dl tejszín 1 ek. mustár 8 dkg reszelt sajt 1 dl víz só bors olaj A hagymát az olajon megfuttatom, majd rálököm a csirkekockákat és fehéredésig pirítom őket. Hozzáöntök fél deci bort, ebben kap 5 percet, végül a mustárt és fél deci tejszínt, szintén öt percig, sót, borsot kap megfelelő mennyiségben. A rizst másik edényben olajon megfuttatom, majd adagonként felöntöm a húslevessel, a vízzel, a maradék 1 deci borral és fél deci tejszínnel. Ha már nagyjából jó, belelapátolom a csirkés szekciót. Adunk neki még pár percet és lekapcsolom alatta a gázt. Ekkor keverem bele a reszelt sajtot. Ragadós, meleg, lágy étel, dekoratívnak nem mondanám, de klasszikus comfort food. Három személyes adag.
Kakukkfüves sertéscsíkok tzatzikivel
A sertéshez: 50 dkg sertéshús 8-10 ág kakukkfű 0,5 dl olaj só bors
A tzatzikihez: 1 kígyóuborka 1,5 dl görög joghurt 3 kisebb gerezd fokhagyma 6-8 gerezd dió só Nigel barátomnál kutakodtam recept végett, mikor ráleltem az oregánós bárányára tzatzikivel. Utóbbiról rögtön láttam, hogy át kell fazonírozni (újhagymával és mentával, kérem?!?), a bárány szándékomban állt, de nem volt a boltban, ahogy friss oregánó sem. Úgyhogy vállat vontam és csináltam, ahogy nekem tetszett :). A húshoz az olajjal elkevertem a sót, a borsot és a morzsolt kakukkfüvet és a csíkokra vágott sertéshúst jól belekevertem, tán félórát állt. Az uborkát lereszeltem, besóztam, szűrőben hagytam lecsepegni egy órát, aztán kifacsartam még a levét, hozzákevertem a joghurtot, az áttört fokhagymákat és a kis darabokra vágott diót. A husit serpenyőben pirosra sütöttem, a Zuram kapott hozzá még fűszeres sült krumplit is. Két személyes adag. Nigel Slater: The Kitchen Diaries volt az inspiráció.
Parmezános mancsok
10 dkg reszelt parmezán 10 dkg reszelt gouda 10 dkg liszt 8 dkg vaj csapott kk. sütőpor Kicsi Vú kedvéért futottam át a napokban a könyvet, aztán mikor Egyesek benyújtották igényüket "valami sós"-ra, visszaötlött a sajtos lábak receptje. Elővettem, nézem, 16 darab, harsány kacaj, a mennyiségeket helyből megdupláztam (jó, tény, ő kisgyereknek készítette :) ). Miután Nigella Cheddarral csinálta, nálam meg másfajta sajt volt raktáron, a parmezán szárazsága miatt némileg több vaj kellett bele, viszont remek karakteres íze lett a végeredménynek. A tészta nem állt össze könnyen, elég sokáig kellett gyürmölni, míg kegyeskedett megfelelő formátumot felvenni. 15 perc hűtő fóliában, kinyújtás kb. 3 mm vastagságra és kiszaggatás tappancsforma hiányában manccsal. 200 fokos sütőben 12 perc alatt sültek meg, két tepsi sikeredett ebből a mennyiségből. A gömbvillám a fogyasztási sebességhez képest rokkantnyugdíjas. Nigella: Feast
Zöldséges levelestészta
4 db 10x10-es levelestészta lap 1 kicsi tojás 1 kk. mustár 2 kk. görög joghurt vagy tejföl 2 kisebb lilahagyma 4 kisebb paradicsom 4 dkg kecskesajt kisebb marék rukkola só bors Térjünk vissza a normális ügymenethez :). A tésztalapokat négybe vágom, megkenem a felvert tojás-mustár-joghurt-só-bors keverékkel, rákupacolok arányos adagokat a csíkokra vágott hagymából és a rukkolából, morzsolok rá kecskesajtot, végül teszek rá egy karika paradicsomot. 200 fokos sütőben úgy 15 perc kell nekik. Kétszemélyes adag.
VKF! II. forduló - Summa
Hát csapjunk a lovak közé :). Mit lovak, egész ménes gyűlt itt össze :), 29 kedves résztvevővel, akik a gusztusosabbnál gusztusosabb alkotások mellett hősiesen megküzdöttek a levelezőrendszereim ördögeivel! :) Az előző kör játékosai közül 19-en tértek vissza és 10 újoncot avatunk, akik most kapcsolódtak be a VKF!-be. Várható volt, hogy a desszertes kör után nem az édességek fognak dominálni, de szerencsére néhányan biztosították, hogy innen is legyenek töltött csodáink. A téma ugye titkos töltelékek volt, ami elég nagy mozgásteret biztosított a sok kreatív fantáziával megáldott gasztrobloggernek és szerencsére éltek is ezzel. Az alkotásokat a receptek ABC-sorrendje szerint rendeztem, és a résztvevők utólagos engedelmével kis képes illusztrációkat is tettem hozzájuk, igyekezvén fotóik legelőnyösebb 120x120 pixelét kivágni :) (ahol nem volt fotó, ott az oldalról választottam egy illusztrációt).
Letörlöm véres verejtékemet a homlokomról :), hálás köszönetemet küldöm minden kedves játszótársnak, és biztatok mindenkit a következő fordulóban való részvételre. Hogy ez miről fog majd szólni? Remélem hamarosan megtudhatjuk kicsi Vútól :).
|