|
2007. február Májas töltött gomba
40 dkg gomba 20 dkg csirkemáj 0,5 dl tejszín 6 dkg kecskesajt só bors olaj Csak egy gyors kis vacsora. A gombák szárát kitöröm és még egy kicsit farigcsálok a belsejükből. A májat kevés olajon megsütöm, sóval, borssal, tejszínnel összeturmixolom, majd hozzáadom az apróra vágott gombarészeket. A masszát a gombákba töltöm, kiolajozott tepsibe sorakoztatom őket, mindegyik tetejére kecskesajtot tördelek. 200 fokos sütőbe mennek 20 percre. Két személyes adag.
Kördés
Kicsi Vú sompolyog béfele a konyhámba :), ne hagyjuk hamar megöregedni :). 1) Hány szakácskönyved van? Ez egy aljas kérdés volt, lássuk be :). Jóideje nem mertem megszámolni a lakásban mindenfelé terjeszkedő, nagy számú korpuszt, épp elég nekem minden egyes alkalommal, amikor veszek vagy kapok egy újabb szakácskönyvet, szolidan szemrehányó tekintettel szembesülni, meg a kötelező kérdéssel: "És hova tesszük?". Aztán valahová mindig tesszük, nemrég például feláldoztam az egyik kozmetikumos polcomat az ügy érdekében :), meg mindig felhozom mellettük azt az érvet, hogy ha bármikor ránkszakad az anyagi csőd, két repülőjegy ára üzembiztosan megvan a könyvekben :) (bár szerintem inkább gyalogolnék hazáig, csak ne kelljen őket eladni :) ). Szóval tegnap este 130-at számoltam és nem tudom, otthon még mennyi van (mondjuk a fontosabbakat elhoztam). Ebben nincsenek benne a gasztroregények és értelemszerűen az újságok. 2) Melyik a három legkedvesebb? Hááármat?!? Csak hármat?!? Ez nehéz. Mondjuk Silver Spoon, Nigel Slater: The Kitchen Diaries, the Ultimate Cookie Book (és azért tegyük ide még Váncsát és a Falling Cloudberries-t). 3) Melyikek várnak beszerzésre? Most nem sok ilyen van, az utóbbi félévben azért jelentősen lassult a vásárlás üteme, már kevés dologra csillan fel a szemem. A két potenciális jelölt: Cooking Moroccan, Pork and Sons. 4) Milyen konyhai kütyük után vágyakozol? Két dolog jut eszembe, karamellizáló pisztoly és mandolin, de egyik sem kínzó vágyként jelentkezik. Még nyilván lehetne mindenféle sütőformákat, poharakat, tányérokat, de csak egy nagyobb konyhával együtt. Alapvetően mindent meg tudok oldani a jelenlegi felszereltségemmel, amit most felmerülhet. 5) Kedvenc fűszereid? Bazsalikom, kakukkfű, fahéj, bors. 6) Mit rendelsz leggyakrabban étteremben? Levest szinte soha, főételből többnyire valami szárnyast. Desszertet is ritkán, mondjuk Esterházy-tortát, ha van (és remélhetőleg ha jó :) ). Három fogásra nem emlékszem, hogy rendeltem volna, kettőt sem sűrűn, sok lenne. Cappuccino és ásványvíz szinte mindig. Kukkantsunk be moeshez, fakanálhoz, ecethez és olajhoz :).
"Jenny magyar megfelelője"
Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget: Dzseni. :)))
Achtung, achtung
Ketyeg az óra, kedves bloggertársak, pénteken esedékesen a receptek a Vigyázz, kész, főzz! II. fordulójára. Kiegészítés: a té levelezőrendszerek nonstop és változatosan szórakoznak velem. Mindenkinek fogok küldeni visszajelzést, és aki záros határidőn belül nem kap majd legalább annyit, hogy uff :), az küldjön ide is e-mailt: nemisbeka@index.hu, nemisbeka@hotmail.com . Köszi.
Olaszos pogácsák
22 dkg liszt 1 cs. sütőpor 1 tk. mustár 1 tk. őrölt paprika 3 dkg vaj 5 dkg olajban eltett szárított paradicsom 6 dkg sonka 1 dl tej plusz egy kicsi a kenéshez 1 dkg bazsalikom csipetnyi só A száraz hozzávalókat összekeverem, belemorzsolom a vajat, hozzávagdosom kis darabokban a paradicsomot és a sonkát, beletépkedem a bazsalikomot, végül hozzáöntöm a tejet és könnyű, ruganyos tésztává gyúrom. Lisztezett felületen kb. fél centi vastagra kinyújtom és 3x3 centis négyzetekre vágom. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, megkenem a tetejüket tejjel és 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöm. Egy tepsi lesz belőle (kb. 25 darab). The Ultimate Cookie Book a forrás.
Mandarinos marhacsíkok
35 dkg nagyon vékony csíkra vágott marhahús 3 ek. olaj 4 salotta 2 dl víz 2 ek. szójaszósz 2 ek. sherry 1 pici szárított chilipaprika 1 tk. barnacukor 3 nagyobb fajta mandarin egy kevés koriander, lehetőleg friss, ha nincs, akkor szárított
A páchoz: 1 narancs reszelt héja 2 ek. frissen facsart narancslé 2 ek. szójaszósz 1 ek. fehér borecet 1 ek. keményítő 1 tk. barnacukor A páchoz valókat összekeverem és a húscsíkokat jól beleforgatom, minimum félórára. Két evőkanál olajat felforrósítok (akinek van wokja, hajrá), és 3-4 perc alatt erős lángon megsütöm benne a marhát. Lyukas szedőkanállal kiszedem külön edénybe. A serpenyőbe löttyintek még egy evőkanál olajat, felforrósítom, mehet bele a nagyobb cikkelyekre vágott hagyma, majd egy perc múlva a víz, a szójaszósz, a sherry, beleszórom a cukrot és a magjától megtisztított, apró darabokra vágott paprikát is. Felforralom és kb. 7-10 percig főzöm, amíg a lé felére nem csökken. Ekkor visszakerül a marha a serpenyőbe, jól összeforgatom és még két percig főzöm. Követheti a hároo megpucolt és gerezdjeire szedett mandarin, amelyeket éppen csak beleforgatok és már kapcsolom is le a gázt. Tálalásnál megszórom egy kevés korianderrel. Így utólag azt mondom, hogy talán kevesebb chili is elég lett volna bele, de azt beszéltük, hogy apáinknak ettől a mennyiségtől valószínűleg a szeme sem rebben :). Három személyes adag. A Hamlyn New All Colour Cookbook receptjét módosítgattam.
Ananászos-marcipános tészta
2 szelet konzerv ananász 10 dkg marcipán 2 lap 10x10-es mirelit levelestészta A tésztákat hagyom felolvadni, és az ananásznál kicsit nagyobb köröket vágok ki belőlük. A marcipánt kinyújtom kb. ugyanúgy 1 mm vastagra, mint a tésztát, ugyanakkora kört vágok ki belőle. Tésztára marcipán, marcipánra alaposan lecsöpögtetett ananász. 180 fokos sütőbe megy 15 percre. Két személyes adag, a Zuram szerint nagyon tömény édes lett, a marcipán sok volt neki, nekem ízlett így. Stahl Judit csinálta csak tésztával és ananásszal az eredetit.
Fűszercsók
25 dkg porcukor 25 dkg liszt 3 tojás 1 ek. rum 10 szem kardamom 1 csapott ek. őrölt kardamom 2 ek. őrölt fahéj 5 dkg dió vaj A tojásokat a cukorral habosra keverem, majd fokozatosan hozzáadom a lisztet. Mehet bele a rum, az összetört kardamom magok, az őrölt kardamom és a fahéj. Vizes kézzel diónyi golyókat formázok belőle és negyed diókat nyomok a belsejükbe (most már azt mondom, felek is belefértek volna). A tészta elég lágy és lapul is, helyet kell köztük hagyni. Vajazott tepsibe kerül, 180 fokos sütőben úgy 15-20 percig sütöm, amíg az alja barna nem lesz. Amikor kiveszem, még puha, de pár perc múlva szilárdul a tésztája. 20 darab lett belőle. Pelle Józsefné: Csemegék könyve
Hummuszos-joghurtos marha
35 dkg marhahús 1 nagy fej lilahagyma 2 ek. hummusz 2 ek. görög joghurt 0,5 dl fehérbor 3 ek. olaj só bors A vékony marhaszeleteket csíkokra vágom. Az olajon megfuttatom a hagymát, majd mehet hozzá a hús. Ha megbarnult minden oldalán, ráöntöm a bort és rákanalazom a hummuszt. Tíz perc múlva hozzáadom a joghurtot, sót, borsot és úgy öt perc múlva lekapcsolom. Főtt rizs jár hozzá, két személyé.
Tévedés
Caprese
12 dkg mozzarella (egy zacskónyi) 15 dkg paradicsom kis kupac bazsalikom olívaolaj só bors Hihetetlenül jó, érett paradicsomot találtam így február közepén, hirtelen felindulásból tettem mellé egy csomag mozzarellát és itthon percek alatt összeraktam belőle a salátát. A sajtot és a paradicsomot kb. egyforma vastag szeletekre vágom, felváltva lerakom, a bazsalikomot rátépkedem, sózom, frissen őrölt borssal megszórom és olívaolajjal meglocsolom. Egy személyes adag. The Silver Spoon-ban ellenőriztem, hogy úgy van-e, ahogy gondolom.
A pörköltről még egyszer
Meglepetés volt olvasni, hogy a Chew.hu megemlékezett a marhapörköltemről (előttem dibbukot érte hasonló a megtiszteltetés). Egy kiegészítést és egy eltöprengést váltott ki belőlem az írásuk. A kiegészítés: a "szép marhahúst meglátni és kosárba pakolni egy pillanat műve volt" kezdetű mondatom nem azt jelenti, hogy nem okozott gondot a pörkölthöz megfelelő marhahúst találni - ez valóban miraculous lenne :) -, hanem pont azt, hogy a szép marha még errefelé is olyan ritkaság, hogy amint megláttam, lecsaptam rá. Emiatt lett pörkölt. Az eltöprengés: szerintük az furcsa - more than a little odd -, hogy még nem csináltam eddig pörköltöt. Újabb admission: még nagyon sok mindent nem csináltam az ún. klasszikus magyar konyhából - pl. töltött paprikát, töltött káposztát, kocsonyát, halászlét. Egyrészt meglehetősen időigényes és több személyes ételek ezek, másrészt az elmúlt öt évben, amióta kettőnkre főzök, egyikünkben sem merült fel rájuk az igény. Más konyhát viszek, mint a szüleink, más alapanyagokat használok, különösen az elmúlt bő másfél évben, amióta külföldön vagyok, más ételekkel kísérletezek, más hozzávalókkal ismerkedtem meg. Hiányosságaimat be szoktam vallani, és nem érzem, hogy ettől kevésbé lennék házi istennő :)).
Licsi
Mindig is gyanakodva nézegettem a boltban a gyümölcsök közt ezt a rózsaszínes, rücskös héjú valamit. Azt tudtam, hogy a licsi névre hallgat, és a pozíciója alapján gyümölcsnek kell lennie, de e hétig még nem ettem sose. Savanyú, édes, kesernyés, a fene se tudja, ráadásul a külseje is fura, mit kell vele csinálni? Aztán litván kisasszony megadta az elméleti választ: édes, a rücskös szekciót le kell húzni és kész. S tényleg. Alatta fényes, fehér, ruganyos gyümölcshús van és egy nagyobbacska mag. Édes, állagra leginkább a szőlőre hasonlít, bár némileg gumiszerűbb és a wikipedia azt mondja, C-vitaminban gazdag. Receptek sorát pedig itt lehet megtalálni, ha az ember nekibátorodik és a natúr fogyasztáson túl tekint.
Narancsos-gránátalmás csirke sáfrányos kuszkusszal
22 dkg csirkemell 10 dkg kuszkusz 2,5 dl húsleves 1 gránátalma 1 salotta 1 nagy narancs leve és reszelt héja 0,5 dl fehérbor kb. 15 szál sáfrány 2 ek. olaj Az olajon megfuttatom a hagymát, majd a csirkemell kockákat fehéredésig sütöm rajta. Ráöntöm a bort és a narancslevet, plusz héjat. Addig főzöm, amíg a lé nagyrésze el nem párolog. A húslevest felforrósítom, beleszórom a sáfrányt, 15 percig hagyom benne, majd ismét felforrósítom és beleszórom a kuszkuszt. Lefedem, öt perc múlva hozzáadom a narancsos csirkét és a gránátalma kiveregetett belsejét. Jól összeforgatom és hagyom még két percet állni. Két személyes adag.
Pörkölt
60 dkg marhahús 3 kisebb vöröshagyma 3 ek. őrölt pirospaprika 3 ek. olaj só Vicces, még sose csináltam pörköltöt :). Valahogy az ember úgy képzeli el, hogy nem érdemes egy kiló hús alatt nekiállni, de a kétszemélyes konyha az kétszemélyes konyha és nem vagyok hajlandó egy hétig ugyanazt a kaját enni (arról nem is beszélve, hogy miről tudnék itt írni akkor? :) ). Szép marhahúst meglátni és kosárba pakolni egy pillanat műve volt, ráadásul még fel is kockázták nekem, bár meglehetősen kicsire (nem, ezek itt nem szeretik a csontot és úgy tűnik, a húsokhoz sem nagyon akarnak hozzányúlni, minden filé, kockázott, darált, patyolat). Otthon Horváth Ilona előkap, pörkölt előkeres. Az olajon üvegesre pirítom a hagymát, megszórom paprikával, folyamatos keverés mellett, hogy oda ne kapjon, majd hozzáöntöm a húskockákat. Jól átforgatom, majd egy-két perc után felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje és megsózom. Alacsony lángon másfél óra kell neki, hogy majdnem az összes levét elfőjje, ekkor adok még hozzá egy kisebb pohárnyit és még tíz percet a tűzön. Sima főtt krumpli jár hozzá, de a legjobb friss zsemlével tunkolni. Két személy adagja. Horváth Ilona klasszikusa.
bloGasztro
Elindult a bloGasztro, a régóta tervezett gasztroblog gyűjtősite. Vegyétek, vigyétek :), segítsétek.
Áfonyalekváros, camembertes pirítós
1 szelet toastkenyér 3 dkg camembert 1 ek. áfonyalekvár A kenyeret megpirítom, a camembert rászelem, 30 mp-re a mikróba teszem, hogy a sajt egy picit megpuhuljon, majd megpöttyentgetem a lekvárral. Egy személyes adag. Egy fórumon olvastam valami hasonlót, úgy rémlik.
Két sajttal és dióval töltött sertésjava fokhagymás-majoránnás sült krumplival
A húshoz: 60 dkg sertésjava (két szép hosszú darab) 6 dkg brie 3 dkg reszelt parmezán 6 dkg dió 1 ek. hummusz 3 ek. olaj 1 dl fehérbor só bors
A krumplihoz: 60 dkg krumpli 1 vöröshagyma 6 gerezd fokhagyma 2 ek. majoránna olaj só bors Töltött, de nem A Töltött :), csak amolyan bemelegítő ujjgyakorlat :). Először elkészítem a tölteléket. A brie-t és a parmezánt 30 mp-re mikróba teszem, a lényeg, hogy megpuhuljanak. Villával szépen eldolgozom őket, majd gyorsan hozzájuk keverem a darabokra vágott diót és a hummuszt. Elfelezem a tölteléket és fólia segítségével két kicsivel rövidebb hurkát formázok belőlük, mint a két darab hús. Hűtőbe megy legalább egy órára, míg szépen összeáll. A húsdarabokat majdnem végigvágom hosszukban, de egy kis darabot hagyok, hogy összetartsa őket, szétnyitom és óvatosan kiklopfolom. Középre teszem a tölteléket és rázárom a húst. Madzaggal középről kiindulva több ponton összekötözöm őket. Az olajat felforrósítom és a húsokat körben megpirítom, úgy 5-6 perc alatt. Alájuk öntöm a fehérbort és még vagy két percig rotyogtatom őket, meg-megforgatva. Átkerülnek olajjal kikent sütőedénybe, tetejükre alufólia és mennek a 200 fokra előmelegített sütőbe 30 percre. A sütőfolyadékot tovább forralom, amíg be nem sűrűsödik, átszűröm, sózom, borsozom. Párhuzamosan a krumplikat forrástól számított 10-12 percig főzöm, mellette vékony réteg olajon a hagymát megfuttatom, rátöröm a fokhagymákat és megszórom majoránnával. Pár perc múlva hozzáadom a krumplikat, jól összeforgatom, sózom, borsozom, sütőedénybe teszem, 30 perc sütő, úgy kell időzíteni, hogy egyszerre legyenek készen a hússal. Tulajdonképpen a Nigel Slater-féle fűszeres krumpli egy másik változata ez. Picit állni hagyom a húst, aztán levagdosom a madzagokat róla és felszeletelem, a finom szószt ráöntöm. Miután a Zuram tegnap a felét pikk-pakk befalta, a másik felét meg ma ebédre tervezte, emiatt azt egyben hagytam, így nem volt lehetőségem lefényképezni. De ő a hatalmas szívével megsajnálta az illusztrációkra ácsingózó té olvasókat és felajánlotta, hogy megörökíti :), úgyhogy most először az ő képével ékeskedem :). (A felszeletelés és szószozás utáni fotózás már advanced level, így is tessenek hálásnak lenni :)).) Europe's master chefs a hús metódusának alapja, a krumplonya meg The kitchen diaries változata.
Menza
A kíváncsiságom, egyszer az fog megölni. Ki akartam próbálni, mit ad goulasch címszó alatt az új szolgáltatónk. Nem gondoltam volna, hogy sikerülhet meglepniük, de a paprika nélküli, viszont currys és gombás változat szerintem abszolút nóvum :)).
Túrógombóc
A gombócokhoz: 25 dkg túró 6 dkg búzadara 1 tojás csipet só
A morzsához: 3 ek. olaj 12 dkg zsemlemorzsa Nem volt kérdés a mai ebéd :). Otthon mindig a nagynéném receptje alapján csináltam a túrógombócot, de a cédulát szépen otthagytam és miután vagy két éve nem gyártottam már, segítséget kellett igénybe vennem. A lényeg, hogy olyan receptet akartam könyvből is, amelyhez nem kell felverni a tojásfehérjét, mert az egy olyan plusz macera, amit a túrógombóc, mint egyszerű recept fogalma nálam kizár :). A gombóchoz valókat alaposan elkeverem-nyomkodom villával és egy órára a hűtőbe teszem. A morzsába szerintem gyárilag beépítik a Murphy-t :): vagy túl kevés lesz, vagy túl sok, még sose sikerült a megfelelő mennyiséget eltalálnom. Az olajon óvatosan megpirítom, oda ne kapjon, mint utóbb kiderült, ez a mennyiség dupla ennyi gombóchoz is elég lenne. Sós, forrásban lévő vízbe dobálom az enyhén nedves kézzel kábé két-három centis átmérőjűvé formázott gombócokat, ha feljöttek a felszínre, kihalászom őket és beleforgatom a morzsába. 14 darab lett, kétszemélyes adag (a Zuramnak kilenc, nekem öt :) ), hozzá tejföl és porcukor a pasinak, csak porcukor nekem. Minerva Nagy Szakácskönyvével Pelle Józsefné segített ki.
|