* nemisbéka *

   « Sajt, narancs, kenyér       Céklás-lazacos mártogatós »   

Wasabis sajt

Említettem már tegnap a sajtboltot, de nem csak Mont Vully-t vettem. Illetve a szándék ez lett volna, de aljas módon közvetlenül a pénztár mellett elhelyeztek egy nagy adag wasabis sajtot... Megkóstoltam és már csomagoltattam is a bácsival :). Valami isteni. Ez a wasabi-tematika mostanság gyakrabban akad az utamba; a brüsszeli bevásárlás után egy nap véletlenül szembesültem azzal, hogy a szomszéd utcában az a vietnámi rágcsa- és loempia-árus is felsorakoztatja a wasabis mogyorókat, akit eddig messze elkerültem, mert olyan sötétbarna olajban sütötte a szerencsétlen tekercseit, hogy rögtön a para-kovács-féle, Wittman-fiúkról írt szösszenet vonatkozó része ugrott be róla :

"Általában csöndes, bölcs mosollyal a szám sarkában és megértő figyelemmel olvasom elemzéseiket, milyen gecik, szólítom hitvesem boldogan, milyen elementáris gecik, göcögök magamban, és elképzelem, ahogy az étterem-tulajdonosok a cikk olvastán elkapják a felszolgáló torkát, és egészen közelről az arcába üvöltik, hogy melyik volt az, te hülye, melyik volt az?, nem bírod kiszúrni a büdös újságírókat, te kretén?!, ha legközelebb meglátod valamelyiket, azonnal hívjál a mobilon, aztán egy gáztűzhellyel kergetik végig az aktuális utcán a rémült alkalmazottat, aki persze nem tehet semmirõl, neki parancsba volt adva, hogy addig használja a zsírt, amíg elmerül benne a csapágygolyó."

:) Na de a mogyoró az rendben van még nála is, úgyhogy karácsonyra megszórtam a családot és a baráti kört vele. Lucia mondta, hogy otthon állítólag a Culinarisban lehet kapni. És most a sajt is nagyon bejött, finom, pikáns, sőt, a neten találtam leírást arról, hogy már wasabis kecskesajt is van :). Otthon megnézném T. Nagy Tamás boltjait, hogy tart-e ilyesmit és ha nem, beszerzi-e, ha szépen néz rá az ember :). Szerintem lassan veszek wasabi krémet és/vagy port, s megnézem, házilag mi jót lehet vele kezdeni :).

Eddig 10 komment érkezett ()
  1. Thor:
    2007. 01. 26. 19:54

    Most csúnyát mondok, de a Tescoban is van. Világzene polcok. A Konyhatrükkökben egyszer már írtam, amikor wasabi-napok voltak épp :) Sajna nekem is bejött, azóta se veszek, mer nem dijettás, aztán nagyon bele tudok markolni :)

  2. nemisbeka:
    2007. 01. 26. 22:05

    Mi van a Tescoban, mogyoró vagy sajt?

  3. Thor:
    2007. 01. 26. 23:37

    mogyoró :) bocs
    Sajtot még nem láttam, pedig azokat megnézem elég tüzetesen. Hogy mi vitt be a mogyoróspolchoz, azt viszont fel nem foghatom :)

  4. nemisbeka:
    2007. 01. 27. 16:32

    A gyomrod? :)

  5. moes:
    2007. 01. 28. 16:45

    ajjaj. Tescoba kell menni :)

  6. nemisbeka:
    2007. 01. 28. 20:45

    Függők, ha találkoznak :).

  7. Thor:
    2007. 01. 28. 22:04

    1ébként volt idő, amikor meg voltam róla győződve, hogy annak igazából úgy mondják: Wabisabi. Amúgy meg merő egy nyafka külföldiül izélés ez, helyesen thorma :)

  8. nemisbeka:
    2007. 01. 29. 9:02

    Olyan is van, szívem, csak az egy étterem :)).

  9. cicó:
    2007. 01. 30. 19:08

    Jelentem ma este kihuzigáltam a legújabb Auchan akcióst a ládából és péntektől Ázsiai napok lesznek ami azt jelenti, hogy lesz mogyi 179 pénzért,hal és egyéb szószok valamint sok minden aminek nagy részéről tök tudja mi de én nem :))) Az újságot végignézve kínaikaja fanoknak érdemes lesz benézni:)

  10. nemisbeka:
    2007. 01. 30. 19:10

    Hajrá, mogyorósok, hajrá, mogyorósok! :)

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.