* nemisbéka *

   « The F Word       Ropogós sonka avokádóval és forró paradicsomos öntettel »   

Norvég húspogácsák barna mártással

A húspogácsákhoz:

25 dkg darált marhahús

1 dl tej

1 ek. keményítő

1 kk. só

fél kk. őrölt gyömbér 

fél kk. őrölt szerecsendió

bors

5 dkg vaj

 

A mártáshoz:

2,5 dl húsleves

1 kisebb fej vöröshagyma

1 ek. liszt

 

50 dkg krumpli

1 ek. szárított póréhagyma

2 ek. olaj

vörösáfonya lekvár

A vaj kivételével a húspogácsákhoz valókat jó alaposan összedolgozom, kis pogácsákat formázok belőlük, a közepes lángon felforrósított vajon oldalanként 5 perc alatt kisütöm őket. Közben megfőzöm a megpucolt, felkockázott krumplit, az olajon megfuttatom a póréhagymát és ráöntöm a krumplira. Melegen tartom a krumplit, a vajból kiszedett húspogácsákat szintén. A még forró vajhoz öntöm a húslevest és 10 percig forralom. Leszűröm, vissza a tűzre és beleszórom az apróra vágott hagymát. 5 percig forralom, majd hozzáadom a kevés vízzel elkevert lisztet, főzöm még vagy két percig. Tálalásnál egy kis adag vörösáfonya lekvárt is teszek a tányérra. Én inkább kétszemélyes adagnak mondanám, gyakorlatilag viszont a Zuram befalta az egészet :).

Forrás: Norwegian Cooking.

Eddig 12 komment érkezett ()
  1. sipric:
    2007. 01. 14. 17:28

    hú de szép... killin' kind... :)

  2. nemisbeka:
    2007. 01. 14. 18:42

    Megkóstolni nem volt lehetőségem :))), de a Zuram szerint finom is volt :).

  3. Muzsika:
    2007. 01. 15. 6:17

    Ide is írok, ki tudja, olvasod-e: segítek honlapot csinálni, ha akarod! Ingyenes fórummotor is van, amit testre szabhatunk. És szép az új ruhád! :)

  4. Éva:
    2007. 01. 15. 7:27

    még korán reggel van, tudjuk be ennek az értetlenségemet. a húspogácsa megsül 5 perc alatt (ezt nem hiszem), vagy szuttyong még a szószban is?

  5. nemisbeka:
    2007. 01. 15. 8:54

    Megsül _oldalanként_ öt perc alatt, nem szuttyong a szószban.

  6. nemisbeka:
    2007. 01. 15. 8:55

    Muzsi, köszi, még egyéb opciók felmérése folyik :), ha lesz valami szólok.

  7. nemisbeka:
    2007. 01. 15. 9:44

    Fakanálkám, köszi a kommentet, kicsit pontosítottam a szöveget, hogy egyértelműbb legyen.

  8. Éva:
    2007. 01. 15. 10:58

    köszi, gondolni kell a hasonlóan alulképzett, nyelvi nehézségekkel küzdő olvasókra is, mint én vagyok:)

  9. Lilla:
    2007. 01. 16. 20:58

    Megcsináltam,bár itthon csak ribizli lekvár volt(SK.),de isteni lett!Kössz a mai ebédet!

  10. nemisbeka:
    2007. 01. 16. 21:20

    :) Keresztkérdés: neked mennyi idő alatt sültek meg a pogácsák? :)

  11. nemisbeka:
    2007. 01. 16. 21:21

    Egyébként a lekvár lehet bármi más is, csak legyen savanykás.

  12. Lilla:
    2007. 01. 17. 14:03

    Oldalanként kb. 3-4 perc elég volt a pogácsáknak!Lehet,hogy valamivel nagyobb lángon csináltam,mint te,vagy kisebbeket formáztam(?)...De rendesen átsült!

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.