A Zurammal felkerekedtünk déltájt, hogy végre elmegyünk ünnepi ebédelni a kedvenc helyünkre. Tömve volt, úgyhogy fájó szívvel otthagytuk. Egy másik potenciális jelölt zárva volt, úgyhogy egy vendéglátóiparilag forgalmasabb tér felé vettük az irányt. A kiszemelt, szimpatikus és hangulatos helyen elég kicsinyke volt az étlap, de lecsaptunk egy előétel-főétel-desszert kombinációkat tartalmazó kártyákra. Mindegyikből hármat vonultatott fel, májpástétom itt, szarvashús ott, fehete-fehér csokihab amott, úgy össze lehetett volna szépen válogatni egy csinosabb kört - aztán jött a pincérnéni és szólt, hogy ezek csak estére vannak. Jó, áttértünk a másik kártyára, amelyik jóval kevésbé volt vonzó, mint emez. Kértünk mindketten francia hagymalevest, Zuram bordákat kért vörösboros mártással, én meg egy carpaccio-t. A desszertet hihetetlen érzékkel kihagytuk. A nyitás már fifti-fiftivel indult, a kihozott csapolt sör isteni finom, telt volt, a víz viszont szénsavmentes - miután a kis hölggyel tisztáztuk, hogy buborékost kérek. Nagyvonalú legyintés, kíméljük a gyomromat. Majd hozták a levest. Életem első paradicsomos francia hagymalevese volt... Pár darabka hagymát fel tudtunk kotorni az aljáról, már amikor hozzáfértünk a tetjén úszkáló sajtlaptól. Hogy a sajttal mit csináltak, az számomra teljes rejtély, mert ha egy egész darab parmezánt nyomnak bele, az is puhább lett volna. Egyszerűen nem olvadt és a kanállal szét se tudtuk vágni, ott úszkált kikerülhetetlenül a tetején. Jő a hússzekció. Még szerencse, hogy a Zuram izmos ember, így voltak esélyei a részben rágós, részben nyers cuccal szemben. Én pedig kaptam egy szolidabb Dunántúli-dombságot, s bár patriotizmussal megtelt a szívem, gyanakodva méregettem a tányért. A hússzeletek egy hatalmas púp tetején voltak, a tetejükön pedig egy masszív maréknyi ruccola figyelt. Kíváncsian megtekintettel, vajon mi alkotja a magaslatot: egy kisebb kecskefarm napi ellátását lopták alá - vegyes saláták sunnyogtak a hús alatt. Ezt leszámítva rendben lévőnek tűnt, úgyhogy megkezdtem a széléről a táplálkozást. A közepe tájára érve eltávolítottam a ruccolakupacot és nicsak, ki zöldül még a salátán kívül? Szörprájz, szörprájz, husi barátom színváltósba ment át. Hát, részemről itt véget is ért a kajálás. A Zuram javaslatára átkereszteltük a projektet ünnepi ebédről tapasztalatszerzésre :). De legalább már tudjuk, hogy ha a vendégeink huncutkodnak, miként mehetünk át büntetőkommandóba :)).