|
« DMBLGIT Mediterrán muffin » Pálinka
Mi és a tömény, az két nagyon külön kategória. Békésen párolognak az alkoholok a legfelső polcon, tartalmuk akkor csappan meg kisebb mértékben, ha félévente egyszer-kétszer tíz órát meghaladó vezetés után holtfáradtan hazaesünk, nagyobb mértékben pedig ha látogatók érkeznek hozzánk. Én néha keverek magamnak egy koktélt, de önmagában töményet nemigen iszom. A pálinka azért egy sajátos kategória :). Ezt sem mondanám napi italnak és annyi bűnrossz van belőle, hogy meglehetősen szűk körben húztam meg a potenciálisan szóba jöhető előállítói tábort: az egyik a Zimek-féle vonal. Az ő cserszegi fűszeres törkölypálinkájukat ittuk aperitifként az esküvői vacsoránkon, azt kell mondjam, valami istenség. Zsuzsa barátnémmel - akit szerencsére időnként el lehet csábítani egy jégbe hűtött pohárban felszolgált becherovkára és a cserszegi fűszeres törköly neki is bejött - következő találkozásunkra a málnapálinkájukat irányoztuk elő. Beszerzési hely a honlapon megjelölt balatoni üzlet mellett A magyar pálinka háza. A másik pedig a híres nagybácsi-féle szilvapálesz. A házi pálinkák némelyike megérdemelten kapja a plasztikus kerítésszaggató elnevezést :), az ember csak beleszagol és jön az a borzalmas arculcsapás, amelyet én a Mengyelejev-féle periódusos rendszer elemei felének és a (kisebb gyerekkori traumákat okozó :) ) "nagymama lekvárja - vegyesíz" elnevezésű, jóformán csak szeletelhető, 15-20 évvel ezelőtti fertelemnek a keverékeként tudok azonosítani. Az íz pedig többnyire hűen tükrözi a szagot. Egyik kedves barátunk nagybátyja viszont évek óta rendületlenül kiváló minőségben állít elő pálinkát, melynek pontos fokát valahol az 50% feletti tartományban lehet meghatározni. Kristálytiszta, gyümölcsízű, nem ráz tőle a hideg, folyékony selyem, itatja magát (főleg, ha folyton újratöltik az ember lánya poharát :) ). Nemsokára remélhetőleg sikerül megint egy találkozót összehozni velük, de tavaly karácsony óta már tudom, hogy a hatodik feles előtt meg kell állni :). (A fotón az egyik pohárban a nagybácsi-féle van, a másikban víz.)
No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz. HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site. |