|
« Rizses bárányhús TV Paprika » Hell's Kitchen
Tegnap nyomták le Gordon Ramsay Ámérikát meghódítani célzó műsorát, mint a honlapra kattintva megtudhattam, az első szériát (rögtön sikerült megtekintenem a nyertest is, úgyhogy óvatosan a linkkel, ha valaki nézi). Gründoltak 12 emberkét, gondosan 6 nőt és 6 férfit, jórészt fiatal, csinos emberkéket, néhány hibaszázalék píszível (egy dagi izzadós pasi, egy dagi fekete pasi, két középkorú nő). Na és akkor most ők 12 héten át küzdenek majd azért, hogy álommunkát kapjanak Gordonnál és eljöjjék egynek az kánaán. Gordon "Fuckin'" Ramsay-t kedvelem. Sőt, a Zuram is kedveli, ami topkategóriát jelent, különös tekintettel arra, hogy megjegyezte a nevét :). Nyers, sokszor sutyerák, említettem már, hogy focista volt a lelkem, de főzni azt tud. Ha valamiért agonizál, annak szokott oka is lenni. Itt kiöklendezi a kaját, a jelöltek sapkájába, kezébe pakolja a szerinte szar, túlfőzött, alulfőzött, ízetlen, túl ízes stb. főztjeiket első perctől. És látszik a pofáján, hogy - a műsornak megfelelően - nem lehet másképp csinálnia. Nagyon rosszul áll neki a stohlbucizás, a l'art pour l'art keménycsávó-stíl. Hiteltelen. Nálam elveszítette az arcát. És akkor a remekbeszabott műsorról, ami - talán eddig is kiderült :) - igencsak belopta magát a szívembe. Először is, jó lett volna eldönteni, hogy kiket futtatunk: rendes szakácsokat (van köztük pár), vagy lelkes amatőröket (szintén van pár). A kettőt keverni nem szerencsés, mert ha az első verziót választjuk, akkor lehet minden ferdén álló vaníliarúdért köpködni. Ha viszont az utóbbiakat, akkor ismételten csak hiteltelen, hogy beerisztjük őket egy "million dollar restaurant"-ba, mint ahogy azt hatszáznyolcvanszor el kellett szajkózni a műsorban, és elvárjuk tőlük, hogy mindenféle felkészítés nélkül azonnal vendégeknek főzzenek. Valahogy egy nagyon elcseszett Való Világba ojtott Masterchef bontakozott ki az egészből. Egy valóságsó nyilván egyrészt a konfliktusokról szól, anélkül mi a túrót nézne rajta a kedves néző? Tehát első adásban megteremtjük az alapkonfliktust. A műsor alkotói korrrszakalkotó ötlettel álltak elő így 2006-ban: a hat fijú lesz egy csapat (döbbenetesen újszerű színkóddal: a kékek), a hat jány meg egy másik (pirosak, nyilván női működésükre emlékeztetve). Tyűűűha! Én, mint alanyi néző, baromira átéreztem ám ezt a kőkemény szembenállást, egyértelműen a felpezsdült, lelkesen fogadkozó menyecskék lopták be magukat a szívembe; a mai napig élénken élnek emlékezetemben bizonyos k.k. Tamással folytatott konfliktusaim az óvodai rollerért... Valóságsók kettesszámú fűszerezője: a szex. Ennek fényében már az ötödik perc magasságában bevágták a dzsakuzziról a képet - nincsen rózsa(lugas) dzsakuzzi nélkül, vagy hogy is van ez -, gondosan projektálva a vizes bikinis cicik és a fürdőbugyik felett feszülő kockás férfihasak vízióját. Akadjon a torkomon a reggeli koffein, ha spontánvéletlenül, a vídiakemény alapkonfliktus dacára egy Rómeó és egy Júlia nem avatja fel egy ponton a konyhapultot és/vagy a spejz sarkát... A potenciális szexualitás kívánatos szintjének megfelelően nyilván ötvenes, többgyerekes családanyu volt az első, akit el kellett távolítani a műsorból; egy fél szilikonmellet se tudott felmutatni a hagymaszeletelés felett, esélye nem volt. Sejtésem szerint a píszi-gárda további tagjai is villámgyorsan távozni fognak az első részekben, hogy a Barbie-k és Kenek hazug világa főzőcskézhessen tovább két dzsakuzzi között. Gordonnak meg kívánom, hogy ebből a mélységből sikerüljön kimásznia és vegye vissza anyu kezéből a főzőkanalat - hátha csak a férfi-nő konfliktusra vágyik :).
No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz. HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site. |