|
2006. május Fűszerkrémleves
15 dkg friss zöldfűszer, min. négyféle (nálam: petrezselyem, zellerzöld, rozmaring, metélőhagyma, kakukkfű volt) 3 szál újhagyma 4 dkg vaj 7 dl zöldségleves/húsleves 3 dl tejszín 3 dl fehérbor citromlé só A fűszertömeget felaprózom (sóhajtottam egy mezzalunáért ilyen mennyiségnél), a nagyobb szárdarabkákat időben kihalászom belőle és meghintem citromlével. A vajon megfuttatom a felkarikázott hagymát, majd mehet bele a leves és a fehérbor. Ha felforrt, becsatlakozik a tejszín, végül a zöldfűszerek pár perc erejéig (ne forrjon fel újra). Csipet sót és a végén egy kis botmixert elbír. Jócskán aromás, de nem kell tőle senkinek sem visszarettenni, mint Hős Zuhanyozónak a Fa tusfürdőtől, amire szintén ez a rejtélyes szó van írva :). Négy személyes. Soups.
Krémsajtos-avokádós miniszendvicsek
4 szelet toastkenyér 1 érett avokádo 20 dkg natúr krémsajt 0,5 dl olívaolaj pár kisebb darab szárított chilipaprika negyed édes pirospaprika citromlé A chiliket beletördelem az olajba és pár percig állni hagyom. A kenyereket négybe vágom, ha nem nyelvóra utáni éhező állapotomban vagyok, még akár a szélekkel is elszórakozom. Tepsibe sütőpapír, kenyerek reája, a chilis olajjal megkenem őket és 180 fokos sütőben 5 percet kap egyik oldalon, majd fordulás, olaj a másik oldalra és ismét 5 perc szoli. Közben az avocadot, amit ajándékba adtak a boltban az egerek salátájához :), megpucolom, felvagdosom nagyjából 16 darabra, meghintem citromlével. Ha kész a kenyér, jól megkenem sajtkrémmel, mehet rá egy darab avocado és egy kis darab édes pirospaprika. Ketten elcsipegettük, de egy kiadósabb vacsorához inkább egyszemélyes adag. Small Bitesból alakítottam át.
Epres zabaglione
3 tojássárgája 1 dl Marsala 10 dkg porcukor egy marék eper Az epret megmosom és kisebb darabokra vágom, egy fazik vizet felteszek főni. A tojássárgákat és a cukrot kézimixerrel összekeverem, majd hozzáadom a Marsalát. Akkora tálba kell tenni, hogy sokszorosára főg nőni a mennyisége, beleférjen. Ha már forr a víz, leveszem a gázt kissé, hogy csak csendesen bugyogjon és a vízgőz fölé teszem a tálat. Ne érjen a vízbe, mert az édes boros-porcukros rántotta nem kifejezetten nevezhető kulináris csúcsnak :). Kézimixerrel folyamatosan keverem, amíg be nem sűrűsödik és habos nem lesz. Adjuk meg a zabaglione-nak, ami a zabaglione-é :), vagyis minimum 12 percet, ennyi legalább kell neki, hogy elérje a megfelelő állagot. Ha megvan, akkor beledobálom az epret és még egy kicsit verem, egy része megmarad benne darabosan, az a jó. Azonnal tálalni kell. Ebből a mennyiségből nekem úgy 8 deci lett, amit elvileg és nagy önuralommal :) 4 személyre lehetne szétosztani, de szerencsére csak ketten voltunk rá. Szemrebbenés nélkül elfogyott :). Nigel Slater: Real Fast Puddings.
10000
:) A kerek szám alkalmából akartam volna keresőkifejezéseket mutatni, de a statgép éppen tetszhalott állapotában van. Úgyhogy majd máskor.
Spárga tojáshabban
50 dkg zöldspárga 3 tojássárgája 25 dkg sonka 1 ek.+5 dkg vaj+a kenéshez 1,5 dl tejszín 1 ek. cukor 1 citrom leve só A spárgák szárát megpucolgatom. A főzővizükbe teszem a cukrot, a citromlevet és 1 ek. vajat, kb. 5 percig főzöm őket, majd hideg vízbe teszem és lecsöpögtetem. Körbetekerem őket sonkával és kivajazott sütőedénybe teszem egymás mellé. A tojássárgákat és a tejszínt összekeverem egy csipet sóval és vízgőz fölött fémtálban folyamatosan kevergetem (a laposabb fejű kézi habverő itt jól jön), amíg be nem sűrűsödik és habos nem lesz. Ekkor leveszem a tűzről és belekeverem az 5 dkg vajat. 180 fokra előmelegített sütőben kap úgy 10 percet. Két személyé az ízorgia. Kiskegyed Konyhájában találtam, a mostani májusi számban.
Első vacsora :)
Társam a költözésben (és minden egyébben :) ) kérte, hogy feltétlenül említsem meg első vacsoránkat az új lakásban: egy kinder bueno (én faltam be mindkét kis rudat :) ) és egy kis zacskó Lay's chips (sima sós) volt, továbbá egy üveg buborékos ásványvíz :))).
Joghurtos epertorta
A tésztához: 2 tojás 3 ek. forró víz 10 dkg cukor 8 dkg liszt 5 dkg keményítő 1 tasak vaníliás cukor fél csomag sütőpor vaj
A joghurtos krémhez: 50 dkg eper 0,5 l natúr joghurt 2 dl tejszín 8 zselatinlap 2 ek. cukor
A tetejére: 25 dkg eper 1 ek. cukor 4 zselatinlap Elsőként a tészta készül el. A két tojást a vízzel habosra verem (gépesített megoldás az igazi), majd fokozatosan hozzáadom a cukrot, a vaníliás cukrot, és a liszt-sütőpor-keményítő keverékét. Kivajazott, alján sütőpapírral bélelt 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába teszem és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöm. Formából kiszed, sütőpapír lehúz róla, rácson hagy kihűlni, majd elmosott tortaformába vissza. Az epret a cukorral robotgépben pépesítem, aki édesen szereti a krémet, tegyen hozzá több cukrot, mert ez a cukormennyiség azért el fog tűnni a krémben, marad kellemesen savanykásnak. Szűrőbe pakolom és hagyom, hogy kb. 1-1,5 dl levet lecsöpögtessen magából, ezt félreteszem. Az epermasszát a joghurthoz keverem, a zselatinlapokat beáztatom hideg vízbe. Ha megpuhultak, leöntöm róluk a vizet és alacsony láng felett megolvasztom őket. Kis joghurtos masszát adok hozzá, eldolgozom benne és hozzáöntöm a nagy adag masszához. A tejszínt felverem és szintén beleforgatom. A masszát ráöntöm a piskótára és 2 órára hűtőbe teszem. Utána a tetejét kirakom szeletelt eperrel. Az eper félretett levét kiegészítem vízzel fél literre, hozzáadom az evőkanál cukrot és felmelegítem (nem kell forralni!). Közben a 4 zselatinlapot beáztatom és ha megpuhult, a meleg epres léhez keverem, elolvad benne. Ha megfelelő hőmérsékletűre hűlt, a torta tetejére öntöm. Aki jobban szereti a tortazselét, szórakozhat azzal is, itt nem lehet kapni :). Kell neki még vagy újabb 2 óra a hűtőben. Lehet cifrázni tejszínnel tálaláskor. 8 személynek elég, mi ketten szépen elcsipegetjük :). Dr. Oetker Könnyű gyümölcstorták c. könyvéből, azon belül több tortából sakkoztam ki :).
Epres gombóc
1 kg krumpli 15 dkg eper 2 tojás 20 dkg liszt 10+5 dkg vaj cukor só 15 dkg zsemlemorzsa A krumplikat sós vízben héjastul megfőzöm (kb. 30 perc), lepucolom, melegen áttöröm. Mehet hozzá a 10 dkg vaj, a tojás, a liszt, csipetnyi só. Könnyű tészta lesz belőle, szükség esetén a vajjal és a liszttel lehet még variálni, ha az állaga nem tetszetős. Lisztezett felületen kb. fél centi vastagra kinyújtom és 4x4 centis kockákra vágom. Az epreket megmosom, ha túl nagyok, megfelezem, cukorba hempergetem, a kockák közepére teszem és ráhajtogatom a tésztát, gombócot igazítok belőle. Ha mindegyik gombóc megvan (kb. 13-15 darab lett, nem számoltam), felteszek egy nagy fazék sós vizet főni és ha már lobog, mehetnek bele a kis pucérok :). 5 dkg vajon megpirítom a zsemlemorzsát és a víz tetejére feljött gombócokat beleteszem, egy fél percet várok, hogy kicsit szikkadjanak, majd megrázogatva a serpenyőt, beburkolom őket a morzsába. Porcukor mehet hozzá, édesszájúaknak vaníliafagyi :). Tina Extra receptből indultam, aztán Minerva nagy szakácskönyvével korrigáltam, mert nem tetszettek a tészta arányai és állaga.
Csirkemájas-fetás saláta
40 dkg csirkemáj 10 dkg feta 1 kisebb póréhagyma 1 paprika 2 nagyobb paradicsom fejessaláta 3 dkg vaj kenyér A salátát csíkokra vágom, a póráhagymát felkarikázom, a paradicsomot és a paprikát felkockázom, a fetát kisebb darabokra tördelem és mindezt összekeverem. A csirkemájat kisebb darabokra vagdosom és a vajon megsütöm, majd a salátára adagolom. Friss kenyér mehet hozzá. Két személyes adag.
Biovegeta/leveskocka
2 kisebb sárgarépa 1 nagyobb fehérrépa 1 ek. só 0,5 dl olaj fél fej kis vöröshagyma maréknyi zellerzöld maréknyi petrezselyem bors Ha gyorsan kell zöldségleves, az embernek éppen nincs tartaléka a mélyhűtőben, és nem akar préselt E-csomagot használni, illetve aki használ Vegetát (én nem), de szintén lemondana a szintetikus részéről, akkor ez a megoldás. A fenti cuccokat mind beszórjuk a robotgépbe és szépen apróra zúzatjuk. 1 evőkanálnyi egy leveskockának felel meg, hűtőben 2-3 napig áll el, én rögtön fagyasztott adagokat készítettem, összesen nyolc sikerült. Változatok: - az eredeti receptben szerepel zellergumó, amit én nem találtam, helyette hagymával próbálkoztam; - erőlevesesebb lesz, ha 4 ek. szójaszósz is kerül bele, fele mennyiségű só mellett; - ki fogom próbálni olajban eltett szárított paradicsom hozzáadásával; - egy kis szárított gomba sem árthat neki :). Joytól tanultam.
Kukoricás sárgarépa-krémleves
60 dkg zsenge sárgarépa 8 dl víz 1 ek. cukor 2 dl tejszín 30 dkg konzerv kukorica borsikafű csipetnyi só bors A vizet felteszem forrni a cukorral és a sóval, majd ha bugyog, beleszórom a megpucolt, felkarikázott répát. Úgy 15 perc alatt biztosan puhára fő, ekkor botmixerrel meglátogatom. Figyelem: a botmixert használat után azonnal el kell mosni, különben sárga marad... Vissza a tűzhelyre, bele a tejszín, a kukorica (levét leönteni róla előtte) és a bors meg a borsikafű. Éppen csak összemelegítem, készen is van. Négy személyes adag.
Sűrű paradicsom- és kenyérleves
35 dkg kétnapos, száraz kenyér 4 ek. olívaolaj 3 gerezd fokhagyma 75 dkg friss, nagyon érett paradicsom, vagy 60 dkg konzerv paradicsom levével együtt 1 kis száraz chilipaprika 1,2 l forró víz 10 nagy, kettétépett bazsalikomlevél, ennek hiányában 2 ek. szárított bazsalikom extra szűz olívaolaj a tálaláshoz (kb. 2 ek. adagonként) A kenyeret felszeleteltem és kockákra vágtam. Egy a lényeg: a toastkenyér itt nem játszik, nekem volt szerencsém az anyósom által sütött magvas félbarna kenyér maradékát felhasználni, amely szépen bejárta Európát, mint ama bizonyos kísértet :). Talán jobb, ha kissé meg is szárad. Friss paradicsomokat használtam, mert szépeket találtam a boltban. Ezeket a szár helyével ellentétes oldalon x alakban némileg bevágtam és pár percre forrásban lévő vízbe tettem, ezután könnyen le lehetett húzni a héjukat. A kis zöld szármaradvány kivágása is megtörtént, egy kis ujjdarabbal együtt :). Az olajat felhevítem, hozzáadom a zúzott fokhagymát, amint sisteregni kezd, mehet mellé a paradicsom és a Sárospatakról importált chilipaprika szétmorzsolva, ismét nyugtázva az invalidus ujj segítségével, hogy ez bizony csíp :). Só, bors ízlés szerint. Közepes hőfokon rotyog úgy 15 percet, közben a fakanállal darabiosra egyelem a paradicsomokat. Mehet hozzá a kenyér, jól összekavarom, kicsit lejjebb veszem a gázt, majd hozzáöntöm a forró vizet. Kap úgy 10-15 percet, hogy sűrű legyen az állaga. A végén még só, bors, ha kell bele, plusz a bazsalikom, friss, ha miután megsimogattam a közértben, nem felejtem el betenni a kosárba, ha meg igen, akkor szárított :). Tálalásnál mehet rá egy kis extra szűz olívaolaj. Négy személyes adag. Tessa Kiros istennő receptjén módosítottam a mennyiségeket, a Twelve c. szakácskönyvéből.
Epres-mascarpones keksz
33 dkg liszt 1 csomag sütőpor 3 ek. cukor 12,5 dkg vaj 0,5 tk. só 1 tojás 1,25 dl tejszín 1 tojásfehérje 25 dkg mascarpone 15 dkg eper 2 ek. porcukor pár csepp balzsamecet Na, elutazásunk megakadályozta, hogy be tudjam gépelni ezt a shortcake-et, de most pótolom. Egy másik - tojás nélküli - változat megtalálható Chili & Vaniliánál. A liszthez hozzákeverem a sót és a sütőport, valamint a cukrot, majd belegyurmázom a hideg vajat. A tojást felverem, hozzáöntöm a tejszínt és ezt a masszát fokozatosan a lisztes keverékhez keverem. Könnyű, kicsit ragacsos tészta lesz a végeredmény, amelyet lisztezett felületre kb. 2 centi vastagon kinyújtok, majd 6-7 centis köröket szúrok ki belőle, Nigellának nyolc sikerült belőle, nekem tíz, azt hiszem, kicsit alacsonyabb volt a tészta 2 centinél. A tojásfehérjét kicsit felverem, megkenem vele a körök tetejét és megszórom őket egy kis porcukorral (kb. 1 ek.). 220 fokra előmelegítem a sütőt és papírral bélelt sütőlapon aranybarnára sütöm őket úgy 15 perc alatt. Közben az epret összedolgozom a balzsamecettel és a maradék evőkanál porcukorral. Én ezt robotgéppel tettem, de jobb lett volna villával, hogy kicsit darabosabb maradjon. Ha készen vannak a kekszek, félbevágom őket, mehet rájuk némi epres cucc és egy adag mascarpone. 5 személynek elég. Nigella Lawson: How to be a Domestic Goddess c. blognévadó könyvéből :).
"Csirkemáj mikróba"
Lazac mustáros-kakukkfüves mártásban
30 dkg lazacfilé 2 ek. magos mustár 1 ek. francia mustár 1 ek. cukor 2 ek. balzsamecet 4 ek. olívaolaj 1 ek. kakukkfű 3 ek. zsemlemorzsa rizs HAL! :) Igen, az én konyhámban. Hát sose hittem volna :). Az egésznek a Ready, Steady, Cook c. műsor az oka, ahol krémsajtos füstölt lazacszeleteket készítettek, amelyek láttám megnőtt az én kis párom nyálelválasztása és sok-sok éves együttlétünk során először bevallotta, hogy nem társam a halutálatban, hanem ő egészen kíváncsi lenne erre a lazac-dologra :). Jópofa rózsaszín, plusz még egészséges is - hagyta el annak a száját ez a mondat, aki napi átlagban mintegy három-négy szelet csokit tol az arcába :)). (Plusz ha van még otthon egy kis egyéb édesség, az se romoljon meg :).) Legyen. Az olajban sütésre első körben nem vállalkoztam, különösen miután láttam, hogy mibe fáj ez a kis darab lábatlan jószág. Úgyhogy maradt Váncsa mester (bár a lazactenyésztésről folytatott eszmefuttatását annak, aki enni akarja, nem célszerű elolvasni :) ) és a sütő. A mustárokat, a cukrot, a balzsamecetet, a kakukkfüvet és 3 ek. olívaolajat robotgép barátomra bízom. A maradék evőkanál olajjal kikenek egy kis sütőformát és beleteszem a lazacot bőrével lefelé. Szépen megkenem a tetejét a mustáros kencével (nem megy rá az egész, marad öntetnek is), majd megszórom a prézlivel. 180 fokra előmelegített sütőbe kerül, amíg a tetején a zsemlemorzsa meg nem pirul (kb. 12-15 perc). Rizs megy mellé. Én is megkóstoltam, finom puha lett, jó hozzá a mustáros cucc, de hát csak halíze van az istenadtának... :) Egyszemélyes úri muri :). Váncsa István 1001 receptjéből egy :).
Panna cotta eperöntettel
3 dl tejszín 1 dl tej 1 ek. vaníliakivonat 3 ek. porcukor 2 lap zselatin 7-8 szem eper 2 ek. cukor A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom. A tejet, a tejszínt és a vaníliakivonatot összekeverem és felforralom, közepes lángon úgy 5 percig hagyom bugyborékolni. Leveszem a tűzhelyről, belekeverem a porcukrot, majd kinyomkodom a zselatinlapokat és ezeket is beleteszem. Elosztom hideg vízzel kiöblített kis formákba. Ha lehűlt, mehet a hűtőbe, 6 óránál korábban ne is nyúljunk hozzá. Ha szépen megdermedtek, akkor megcsinálom hozzájuk az eperöntetet: az epreket villával szétnyomkodom, + cukor és pár percig főzöm. A lényeg, hogy kicsit sűrűsödjön be, de nagyjából maradjon még meg a friss eper íze. Ha kis fehér barátaink nem akarnak kijönni a formából, óvatosan késsel lazítsuk meg a szélüket, utána már nem lesznek ennyire ragaszkodóak :). Elvileg négy személyes adag, gyakorlatilag ha ketten rávetik magukat, nincs megállás :). Kanbéka inspirációja, de miután a receptjét bent felejtettem a munkahelyemen, Nigel Slaterhez kellett fordulnom (The kitchen diaries) :).
La prova del cuoco
Megint tévé, ezúttal Rai. Hát kérem, van olyan műsor, amely az ember torkán akasztja a frissen sült csirkét :)). Tudom én, hogy az olaszok részben az infantilizmusra, részben pedig a teljes magyar televíziózást mélyen megszégyenítő esztrádra hajlamosak, de ezzel huzamosabb ideig szembesülni ebéd közben maradandó károsodást okoz :)). Teljesen véletlenül botlottunk bele a Szakács próbája címre fordítható nagyszerűségbe, de szó szerint megálltak a villák a levegőben. Azt előre tippeltem, amikor még csak a dolgos kezeket mutatták, hogy két hidrogénszőke nőci fog tevékenykedni, mint bármelyik olasz műsorban - s lőn. Az, hogy a hátuk mögött egy bekeretezett, vigyorgó, méteres műtehén volt a díszlet, hát, csak-csak. A két csaj kék, illetve pink flitteres, tehénmintás köténykéjén is valahogy túllép az ember. A kajákat viszont szemlátomást szerencsétlenkedve, mérsékelt koordinációval készítették. Amit én láttam, az valami krémsajtszerűséggel töltött cannelloni tészta volt, amire paradicsommártásos kagylót kanalaztak (elég borzasztóan nézett ki) és becsomagolták alufóliába, s hajrá a sütőbe. Amikor már túl kínos volt a bénázás (a tésztatöltéssel nem boldogultak), akkor a műsor kreatív szerkesztője úgy gondolta az üres perceket áthidalni, hogy egy afrofrizurás rajzfilmzsiráf és hat majomtársa jelent meg a képernyő alsó szélén és ugrálva elkezdtek énekelni... :)) Én itt borítottam tenyerembe az arcomat, de nem, nem, kérem, még lehetett fokozni a fokozhatatlant. A túlzsúfolt stúdióban a kis nézők színes sodrófakerítéssel vannak elkülönítva, s váratlan pillanatokban megszólal a zene, amire felugrasztják szerencsétleneket és táncikálniuk kell. A stúdió másik felében két tökig pinkbe öltöztetett kislány, illetve bilikékbe szorított kisfiú kuktáskodott valamin, de zeneszóra persze ők is mutogatták a Y-M-C-A-t. Eztán a főszőke néni rejtélyes okból művirágos fejdíszt öltött szőke tincseire, leült a műanyag paradicsomos díszlet elé, előhúzott egy üvegcipellőt (na jó, műanyag), hogy ő ezt most jól felpróbálja. Én már láttam, hogy nem lesz az jó, ha a szemlátomást jobblábas cipőhöz a bal tappancsáról csatolja le a babakék szandit, de ő ezzel csak akkor szembesült, amikor megpróbálta beletuszmákolni a lábát... :)) Végül a másikkal sem sikerült, ezek után percekig bánatos-bambán bámult a kamerába. S jöttek megint a rajzfilmmajmok... :)
Sült csirke parmezános sült krumplival
A csirkéhez: 1,2 kilós egész csirke 1 citrom 1 maréknyi friss kakukkfű ág 1 ek. olaj 3 ek. vaj 1 fej fokhagyma
A krumplihoz: 80-90 dkg krumpli 3 dl tejszín 1 tojás 10 dkg reszelt parmezán só bors őrölt szerecsendió Hát, nekiveselkedtem életem első egészben sült csirkéjének :). Lepucoltam a maradék szöszmőktől az állatot, az evőkanál olajjal kikent sütőedénybe tettem. A citromot félbevágtam, mindkét félből nyomtam kicsit a csirkére, majd a feleket a kakukkfűvel betuszkoltam a csirek hasába. Két nagy evőkanál vajat rákentem a jószágra és betettem a 200 fokra előmelegített sütőbe, középtájt. A krumplit megpucoltam, felkarikáztam és rétegesen egy laposabb sütőformába letettem (nekem három réteg sikerült), úgy, hogy minden réteg krumplit megsóztam, borsoztam, szerecsendióztam és megszórtam parmezánnal. Az utolsó réteg tetejére csak a fűszerek kerülnek először. A tojást felvertem és elkevertem a tejszínnel, majd rákanalaztam a krumplira. A tetejére mehet a maradék parmezán és követheti a csirkét a sütőben, lejjebb (a krumpli elkészítése kb. félóra volt). A fokhagymát szétszedem gerezdjeire, de nem pucolom meg és a csirke mellé beszórom az edény aljára. Ha összesen egy órát már sült a madár, akkor még egy evőkanál vajjal megkenegetem a tetejét. Summa másfél óra után a csirkének szép színűnek kell lennie, a krumpli összesített ideje ekkor egy óra, aranybarna színben kell pompáznia. A sütőt lekapcsolom, mindkét edényt bennhagyom úgy 10-15 percre még. Nagyon finom lett :), a csirke és a krumpli mellé fejenként pár gerezd fokhagyma kerül, amely már krémesre sült. Lehetne hozzá még salátát is készíteni, de annyira izgultam a pipi miatt, hogy elfelejtettem :). Három, négy személyes adag, attól függően, hány férfi van a személyek közt :). Maxine Clark: Comfort food c. könyve segített :).
Great British Menu
Azt szeretem angolékban, hogy nem bírnak a seggükön megmaradni két hónapon túl egy új főzős műsor nélkül :). Nemrég fejeződött be a 2006-os Masterchef Goes Large (a könyvről jutott eszembe), már itt is van a következő nyalánkság, a Great Brisith Menu. Ez most nem az amatőrökről szól, hanem a profikról. Régiókra osztották a királyságot (királynőséget :) ) és minden régióból két top chef versenyez azért, hogy menet közben a zsűri szavazatai alapján előrejussanak a döntőbe, ahol végül a nézők döntsék el, hogy június 17-én Erzsi nénje :) 80. szülinapján ki főzi a 300 fős elitvendégségnek a kaját. Nagyon guszta és fantáziadús ételeket főznek, aki tudja, nézze a BBC-n!
Paradicsomos-májas farfalle
40 dkg csirkemáj 2 dl vörösbor 2 kisebb fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 30 dkg farfalle tészta 40 dkg konzerv darabolt paradicsom 1 ek. kakukkfű 1 kk. szárított chili 4 ek. olaj 1 ek. vaj só bors A mai nappal ünnepélyesen megkezdtem konyhai raktárkészleteim felhasználást, minimálisra csökkentését, hamarosan bekövetkező költözésünk egyszerűsítése céljából. Egy ideig lehet, hogy vicces dolgok születnek a tűzhelyemen :). Nagy fazék vízben megfőzöm a farfallét, közben elkészítem a szószt. 2 ek. olajon pár perc alatt megsütöm a májat, majd kikotrom a serpenyőből. Még két evőkanál olaj kerül vissza bele és ha felforrósodott, az apróra vágott hagyma és a kakukkfű. Ha már üveges, mehet hozzá a chilipaprika és az áttört fokhagyma. Kap egy percet, majd felöntöm a vörösborral és hozzáadom a paradicsomokat is. 10-15 perc alatt jól összerottyantom, a szósz kissé besűrűsödik. Visszateszem bele a májat, átmelegítem és készen is van. A tésztát leszűröm, a vajat hozzákeverem és mehet a szószba. Három személyes adag. John Torode receptje, az eredeti a Masterchef Goes Large c. könyvből.
|