* nemisbéka *

2006. április

(K)rémes

kb. 20 dkg mirelit levelestészta

4 tojássárgája

1 tojás

0,5 l tej

2 kk. vaníliaesszencia

10 dkg cukor

2 ek. liszt

diónyi vaj

Az, hogy ez első látásra receptnek tűnik, ne tévesszen meg senkit. Ez kérem elrettentő példa lesz :), tanmese a javából. Elöljáróban magyarországi látogatóimat megkérném, adjanak hálát az otthoni cukrászdákért és eszükbe ne jusson kipróbálni, amit most fognak olvasni. A nem magyarországi sorstársakat pedig arra kérném, adjanak hálát az otthoni cukrászdákért és eszükbe ne jusson kipróbálni, amit most fognak olvasni. Viszont ők együttérzően bólogathatnak mellé, ha hasonló hiányérzetük van :). Hát szóval krémes. Elsőként leszögezném: nem az én hibám :). Nem kizárólag :). Házi Éhenkórászom kitalálta, hogy hétvégén lehetne-e "sütis süti", amit a későbbiekben krémesre pontosított. Tehát ő kezdte :). Másodszor: ha befogadó országunknak a) lennének tisztességes cukrászdái, b) ha már nem, legalább nagyobb méretű mirelit leveles tésztái, akkor most nem gépelnék. Legalábbis nem ezt. Harmadszor: drága unokanővérem a következő vétkes, akitől a vonatkozó szakácskönyvet kaptam, amely tartalmaz egy krémes receptet "ne próbálja ki otthon!" felirat nélkül. De hát előbb-utóbb bele kell nézni a tükörbe és azt mondani: leányom, ehun a határ a háziasszony és a profi cukrász között.

Az egész úgy indult, hogy hamar felmértem az írott szöveg, a háztartási eszközök és a leveles tészta méretei közötti diszkrepanciát, vagyis hogy nincs elég magas falú formám és nincs elég nagyméretű levelestészta, csak 12x12 centis kockák, úgy 1 mm vastagságban. A feltételezett megoldásra a svéd ördög, IKEA barátom vezetett rá: van négy olyan poharunk, amelyek oldalai nem bővülnek kifelé vagy szűkülnek befelé, teljesen sima falú hengerek. Ha a tésztalapokat kivágom megfelelő körméretűre (8 darabot), megsütöm, pohár aljába egy kör, krém rá, másik a tetejére, akkor lesz nekünk négy körkrémesünk vagy geometriailag korrekten hengerkrémesünk :), ami szerintem egészen forradalmi műfajnak tekinthető, tányérra kifordítjuk és felfaljuk kétpofára. Az ötlet nem tűnt akkora hülyeségnek :) és ha sikerül, istenkirályság, de legalábbis süti. Nos, a kivágott, megfelelő körméretű lapok köptek az ötletemre és a sütés során oválissá torzultak, megnőttek három centissé és így elég reménytelennek tűnt a poharakba tuszkolásuk. Megfutottam a második kört, miszerint a 12x12 centis lapokat kisütöm úgy, ahogy vannak és utána vágom ki a köröket belőle. Amikor sütés közben (180 fokos sütő, kb. 10-12 perc) nagyon megnőttek, óvatosan megszurkáltam őket, szépen lejjebb is jöttek. És még melegen ki is vágtam a köröket. Majd szembesültem azzal a problémával, hogy ami gaz skandináv pohár kívülről úgy látszik, hogy nem szűkül, nem bővül, az bizony belülről alsó hangon keskenyebb, mint fentebb. Nem baj, nem baj, a csonka kúp-krémes is krémes :), így hát négy kört kicsit kisebbre nyírtam, a poharak falát kibéleltem sütőpapírral (kúppalást... mik jutnak eszembe! :) ), egy kört sikerült beletuszkolni mindegyik pohár aljába. A krémhez valókat összekevertem és pár perc nagy láng után mérsékelt tűzön sűrűre főztem. Amikor kihűlt, szétosztottam a poharakba és rányomtam a tetejükre a másik négy kört. Ezután még becsaptam őket a hűtőbe is, "dermedj, galád, dermedj" mantra kíséretében. S jött a pillanat, az igazság pillanata: pár óra után a papírt óvatosan eltávolítottam, a pohárra tányért tettem és megfordítottam. A teljesen krémesnek látszó izé szolidan, de üzembiztosan megkezdte szétterülését a tányéron... Férfiember jó érzékkel már csak egy kanalat kért a pohárhoz :), ráadásul a röhögését sem sikerült maradéktalanul elnyomnia :). Isteni finom krémes íze van a cuccnak, csak hát valamiért a krém nem lett elég sűrű. Ha egyszer lesz hozzá lelkierőm (muhaha!), hogy megismételjem a kísérletet, vagy némi zselatinerősítést kapna, vagy több lisztet, vagy kevesebb tejet. De azt hiszem, ha legközelebb megjelenik az ilyentén társadalmi igény kis családunkban, fellapozom a naptárat és megmutatom az én drágaságomnak a legközelebbi időpontot, amikor eljutunk egy magyar cukrászdába. :)

Horváth Boldizsár: Hagyományos magyar sütemények c. könyve próbált infarktusközeli állapotba juttatni :).

Gombás-szalonnás penne rigate

20 dkg szeletelt gomba

15 dkg bacon (lánykori nevén szalonna :) )

25 dkg penne rigate

3 gerezd fokhagyma

2 dl tejszín

5 dkg gorgonzola

6-8 darab szárított paradicsom

1 ek. pesto

2 dkg vaj

bors

opcionálisan parmezán

A pennét sós vízben kifőzöm. Ezzel párhuzamosan a felkockázott (mázlistának: felkockázva vett :) )  bacont a vajon megpirítom, majd mehet hozzá az áttört fokhagyma és a gomba, szolid bors kísérettel. Amikor a gomba is kezd jó lenni, akkor a felvagdosott aszalt paradicsom (ha nem olajban eltett verzió, egy időre meleg vízbe kell áztatni) és a hozzámorzsolt sajt is bekerül a serpenyőbe, a tejszín baráti társaságában. Pár perc forralás után követheti az evőkanál pesto és ha szépen elkeveredtek, készen is van a szósz. A leszűrt pennét hozzákeverem és - ahogy a szerző írta - "nem rontja el a reszelt parmezán :)". Négy fős adag, már ha nem csipegetünk el belőle tekintélyes mennyiségeket előzetesen :).

A receptet Zsuzsa küldte, Google barátom segítségével kiderítettem, hogy forrása a Mindmegette és egy bizonyos "Mama" :).

Paradicsomos cukkinileves

1 közepes cukkini

7,5 dl zöldségleves

5 dl paradicsomszósz

1 vöröshagyma

1 ek. balzsamecet

1 ek. cukor

2 ek. provanszi fűszerkeverék

bors

Szabadítsuk ki Willy-t az instant leves fogságából! :) Avagy mit tudunk gyorsan összehozni több nap távollét, és utána egy "Willy" által elkövetett minimálbevásárlás végeredményéből, illetve az itthoni raktárkészletből. A cukkinit vékony karikákra vágom, a hagymát meg kisebb kockákra. A levest és a paradicsomszószt összeforralom, majd belehajigálom a hagymát és a cukkinit. Úgy 20 perc kell nekik, ekkor mehet bele a cukor, a balzsamecet, a só, a bors és a provanszi fűszer. Az ízek kedvéért még vagy két perc és készen is van.

Teszteredmény :)

Back on board :). Találtam egy kis tesztet, bemelegítésnek jó, ez lett az eredménye:

***You Are a Creative Cook***

Your cooking is unusual, inspired, and definitely one of a kind. People love your unique style, but you've had your share of kitchen flops.
You have the makings of a cult chef. You may not cook at the Four Seasons, but you could have your own little funky cafe in San Francisco!

Ide nekem Friscót! :))

Lilahagymás-kecskesajtos mini tarte tatin-ek

2 lilahagyma (nekem már csak egy volt itthon, úgyhogy a másik vörös lett)

18 dkg lágy kecskesajt

10-15 dkg mirelit levelestészta

1 gerezd fokhagyma

2 ek. olaj

A mirelit tésztát hagyom felengedni. Az olajon az apróra vágott hagymát üvegesre pirítom, ha már szép, akkor mehet hozzá az áttört fokhagyma, és lényegében azonnal le is kapcsolom a gázt. Két 12 darabos mini muffinsütő formát előveszek, szépen elosztom a mélyedésekben a hagymát, majd rá a sajtot. A levelestésztát (ha kell) vékonyra nyújtom, akkora köröket szúrok ki belőle, hogy beleférjen a likakba. Jól rányomkodom. A sütőt 200 fokra előmelegítem, vagy 10 percig sütöm benne őket, amíg szép aranybarna színt nem kapnak a tésztakörök. Még 5 percet hagyom állni és akkor fordítom ki őket a formából. Ezt az adagot konkrétan ketten semmi perc alatt felzabáltuk :).

Gordon Ramsay Makes it easy.

Uborkás cukkinileves

1 nagyobb kígyóuborka

1 közepes cukkini

1,5 dl fehérbor

7 dl zöldségleves

1 dl tejszín

2 ek. tejföl

Tavasz végén jöhetnek már a hideg levesek. A cukkinit vékony karikákra vágom. Az uborkát megpucolom és karalábévájóval annyi kis golyót vagdosok ki belőle, amennyit csak tudok (12-14 darabra lehet számítani a hagyományos vájóval, kisebb fejűvel többre), ezeket félreteszem a hűtőbe. A maradék részét felkockázom. A zöldségleves megmelegítem, beleöntöm a fehérbort, hozzáadom az uborkakockákat és a cukkinit. 15-20 perc alatt puhára főzöm a zöldségeket, majd jöhet Botmixer Barátom. Szép krémesre turmixolom, közben hozzáadom a tejszínt és a tejfölt. Hagyom kihűlni, ha ez megvolt, mehetnek bele az uborkagolyók. Három személyes adag.

A Soups c. könyv két leveséből gyúrtam össze :).

Bruschetta mixes vacsora

4 tk. bruschetta mix

6 tk. meleg víz

3 tk. olívaolaj

8 dkg camembert

egy maréknyi mini grissini

Hát ehhez a kis vacsorához nem kell sok minden :). Azt nem tudom, hogy otthon lehet-e bármilyen márkájú bruschetta port kapni (szárított paradicsom, paprika, fokhagyma, oregano, bazsalikom és só a fő összetevői), ha nem, érdemes egy külföldi kirándulás keretében bevásárolni az Oil&Vinegar boltjaiban. Vagy hozatni messzibe szakadt ismerősökkel :). Ha megvan a kincs, kimérni belőle a fenti adagot, hozzákeverni a meleg vizet, hagyni, hogy úgy 5 perc alatt megszívja magát, ekkor hozzákeverni az olívaolajat. A grissinit beletunkolni, a camembert-t harapni hozzá :). Valami isteni. Egy személyes élvezet.

Perzsa stílusú padlizsán

2 padlizsán (olyan 25-30 dekásak)

10 dkg rizs

1 ek. garam masala

20 dkg koktélparadicsom

1 kisebb fej vöröshagyma

7 dkg fenyőmag (vagy fenyőmag és kesudió keveréke)

4 ek. olívaolaj és még egy kicsi

1 ek. borsikafű (csombord)

bors

Előre mondom, hogy miután az eredeti, 5 padlizsánhoz való mennyiséget mennyiséget feleztem, a fenti adag 2,5 padlizsán megtöltéséhez elég. Tehát vagy csökkenti az ember a töltelék anyagait mindenhol egy kicsivel, vagy meghagyja ezeket a mennyiségeket és a padlizsánok mellé még egy kis szuffléformát megtölt vele. A rizst kb. 15 perc alatt megfőzöm, a só mellett a garam masalát is a főzővízbe teszem. Közben felaprítom a hagymát, négybe vágom a koktélparadicsomokat, megpirítom száraz serpenyőben a magokat. Ha kész a rizs, mindezeket és a borsikafüvet hozzákeverem. A sütőt 180 fokra előmelegítem. A padlizsánokat félbevágom, a zöldes végét is, a belsejüket kivájom úgy, hogy kb. félcentis szélű csónakok maradjanak. A kivájt részek felét kisebb darabokra vágom és hozzáadom azt is a rizshez. Só, bors mehet hozzá és 4 ek. olívaolaj. A töltelék kész, belekanalazom a padlizsánfelekbe és még egy kicsit megspriccelem őket olajjal. Úgy 20 percet kapnak a sütőben. Négy személyes adag.

Gordon Ramsay Makes it easy. És tényleg :).

Almás lepény egy kis aszalt szilvával

A tésztához:

40 dkg liszt

20 dkg vaj

4 ek. cukor

2 tojássárgája

1 dl tejföl

csipetnyi só

1 tojásfehérje

 

A töltelékhez:

1 kg alma

5 dkg aszalt szilva (eredetileg mazsolát ír, de én azt annyira nem szeretem, ezzel meg szerintem izgalmasabb)

5 dkg dió

15 dkg cukor

1 fahéj

citromlé

A feladat tekintélyes: anyósom almásának standardját megütni :). A tésztához a liszttel elmorzsolom a vajat, majd mehet hozzá a cukor és a tojássárgája, végül annyi tejföl, hogy jól gyúrható legyen. Két cipóra osztom és hagyom 30 percet pihenni, közben megcsinálom a tölteléket. Az almákat négybe vágom, megpucolom, meghámozom és lereszelem, közben megeszem az almahéjat :). Időnként kicsit megspriccelem citromlével, hogy ne barnuljon meg. A cukrot hozzákeverem, beleteszem a fahéjat és úgy 10-12 perc alatt megpárolom. Szűrőbe teszem és hagyom kissé lecsepegni meg kihűlni. A diót megdarálom, a szilvát apróra vágom, utóbbit az almához keverem. Az egyik cipót kinyújtom 20x30-as formába, megszórom a darált dióval, mehet rá egyenletesen elosztva az almás töltelék, végül rányújtom a másik cipó. A tojásfehérjét kissé felverem és megkenem velük a tetejét. 200 fokra előmelegítettt sütőben úgy 35 percig sül, amíg szép barna nem lesz a teteje. Állítólag megütötte a standardot :).

Minerva Nagy Szakácskönyvének sárgult lapjai segítettek.

Tárkonyos csirkemell

30 dkg csirkemellfilé

1,5 dl tejszín

2 dl húsleves

1 gerezd fokhagyma

1 ek. szárított tárkony

1 dl fehérbor

bors

A csirkemelleket besózom, borsozom, nagyobb serpenyőbe teszem őket, hogy egy rétegben elférjenek, rájuk öntöm a felmelegített húslevest és a bort. Ha már elkezd forrni, mehet bele a szárított tárkony és az apróbb darabokra vágott (most nem áttört) fokhagymagerezd. Békés csendesen forrhat addig, amíg a csirke készen nem lesz (vagy 10 perc), ekkor a húsokat kiszedem belőle. A megmaradt lé kétharmadát elforralom, majd hozzáöntöm a tejszínt és ha az így kapott főzőlének is elfőtte a felét, meg is vagyunk. Rizs mehet hozzá köretnek. Ha kap az ember friss tárkonyt, tálalásnál meg lehet vele szórni - én nem találtam most. Két személyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook.

Gascogne-i paradicsomleves

25 dkg koktélparadicsom

13 dkg szeletelt gomba

2 fej fokhagyma

5+2 ek. olívaolaj

1 csokor petrezselyem

1 kisebb fej lilahagyma

1 l zöldségleves

1 dl vörösbor

1 babérlevél

1 ek. kakukkfű

bors

Az 5 ek. olajat, a kakukkfüvet és az apróra vagdosott petrezselymet összekeverem sóval és borssal. A paradicsomokat és a gerezdjeikre szedett, de meg nem pucolt fokhagymafejeket tűzálló tálba teszem és az olajos-fűszeres keverékkel jó alaposan összekeverem. 220 fokra előmelegített sütőben kap 35 percet. Ha kész és kihűlt, a maradék 2 ek. olajat felhevítem, belehajítom a feldarabolt lilahagymát és a gombát. Pár perc után hozzáöntöm a bort, a zöldséglevet és belekanalazom a paradicsomokat, mehet a babérlevél is. Pár perc után kinyomkodom hozzá a fokhagymagerezdek belsejét. Minimális lángon úgy 35 percig gyöngyözhet. Három fő illatozhat tőle :).

Joanne Harris-Fran Warde: Francia konyha c. remekműve került a kezeim közé.

Sonkás, szárzelleres stangli

10 dkg sonka

15-20 dkg szárzeller

20 dkg mélyhűtött leveles tészta

5 dkg reszelt sajt

1 dl tejföl

1 tojássárgája

1 tk. mustár

bors

A szárzeller rudakat kettévágom, hogy kb. 8 centi hosszú darabokat kapjak és lobogó sós vízben úgy 5 percig főzöm őket. A tésztát kiolvasztom és ha kell, kinyújtom 2 mm-es lapokra (az enyémek szétszedhetők). Feldarabolom olyan 3x10 centis darabokra és lerakom őket sütőpapírral bélelt tepsire. A sonkát apró darabokra vagdosom, hozzáadom a reszelt sajtot, a tejfölt, a tojássárgáját, a mustárt, sót, borsot és a masszát rákenem a tésztacsíkokra. A tetejére mehetnek a szárzeller darabkák. 220 fokra előmelegített sütőben úgy 20 perc kell nekik. Három személyes adag. Parti nyimnyamnak lehet, hogy inkább feleekkora kockákra vagdosnám, az könnyebben kezelhető.

A Mindmegette receptje.

Pot Noodle

Nem vagyok egy nagy levesevő, amiket főzök, azok többnyire Férfiember hasában végzik rövid pályafutásukat. A rendes leveseknél csak instantot eszek még kevesebbet, nem az én világom, túl sós, túl üres vagy túl fűszeres volt az általam kóstolt szekció. Hapsikám persze mindig kiszúr egy típust, amiből szolid tonnákat tartalékol otthonra az Éhhalál Naponta Körülötte Leselkedő Réme ellen :) és azokra a nehéz napokra :), amikor valami okból kifolyólag nem tudok főzni neki. Otthon egy szecsuáni volt a kedvence, itt meg kikötött egy currys csirkelevesnél.

Egyetlen kivételként a Pot Noodle férkőzött kegyeimbe, de az nagyon. Különösen a Spice 'n' Nice és a Spicy Curry típusai. Az egyszem konyhai eszközként vízforralóval felszerelt londoni hostelekben tizensok órás napi gyaloglás után esténként hihetetlen felüdülést szoktak jelenteni :). Ez lehet, hogy nem az angol gasztronómia csúcsa, de én ennyi mászkálás után nem vágyom drága restaurantokba, inkább lerúgom a sportcipőt, elterülök az ágyon és benyomok egy Pudli-Nudlit (ez a kevésbé proccos megnevezésük tőlem :) ).

Gordon 'Fuckin' Ramsay-nek van egy sorozata, ahol elmegy csőd szélén tántorgó éttermekbe, kitakaríttatja a konyhát, seggbe rugdossa a személyzetet, megtanítja a szakácsokat főzni, a felszolgálókat felszolgálni, racionalizál, dizájnt vált. Más szóval helyrepofozza a helyet, ha tudja. Na, az egyik részben talált egy Pudli-Nudlit a konyhában. Káromkodni sokszor lehet hallani a műsorban (hiába, a focista múltat levetkőzni... :) ), vagy inkább úgy fogalmaznék: néha vannak teljes mondatai is két fuckin' között :), de ennyire kiakadni ritkán láttam :). Ráadásul a chef - valami fiatal, feltörekvő csóka - közölte vele nagy arccal, hogy ő mediterrán konyhát visz. GR csináltatott vele egy vaktesztet: három levest kellett megkóstolnia és megmondani, melyik ízlett neki a legjobban. Kiválasztotta. A Pudli-Nudliból készítettet :))). Én megértem :).

Édes-csípős-savanyú leves

1,25 l hús/zöldségleves

3 közepes zsenge répa

1 kisebb póréhagyma

1 szál szárzeller (szóval nem az egész csomó, csak egy rúd belőle)

13 dkg gomba

3 ek. szójaszósz

1 ek. balzsamecet

1 ek. cukor

1 tk. őrölt gyömbér

1 tk. szárított chilipaprika

1 tk. citromlé

7 dkg üvegtészta

1 tk. keményítő

A levest és a szójaszószt összeforralom, mehet bele a feldarabolt répa, szárzeller, póréhagyma, gomba. Ha megint felforrt, hozzáadom a balzsamecetet, a cukrot, a gyömbért, a citromlevet, belemorzsolom a chilipaprikát. Kap öt percet, ekkor kerül bele a feldarabolt üvegtészta. Még vagy két perc, ami alatt a keményítőt 2 ek. hideg vízzel elkeverem és hozzáadom a leveshez. Ha felforrt, készen is van. Négy fős gyorsleves.

A Mindmegette oldaláról halásztam az eredetit, aztán persze módosítgattam :).

Chili con carne

30 dkg darált marhahús

1 közepes fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 piros paprika

1 ek. őrölt római kömény (dália hatására :) ) 

1 tk. őrölt koriander

1 tk. őrölt pirospaprika

1 tk. szárított chili

2 ek. olaj

25 dkg nettó súlyú konzerv vörösbab

30 dkg darabolt konzerv paradicsom

1 ek. Worcestershire-szósz

3 dl félszáraz vörösbor

Az olajat felhevítem, beleteszem a feldarabolt hagymát, a kockára vágott piros paprikát és áttöröm hozzá a fokhagymákat. Kap öt percet, aztán hozzáteszem a darált húst. Pár percig, amíg a hús minden része meg nem barnul, pirítom, majd hozzáadom az őrölt paprikát és a koriandert, belemorzsolom a szárított chilit (és nem, nem eszek háromszori kézmosás után sem almát, továbbá nem nyúlok a szememhez sem...), majd megkínálom 2 dl borral (jelenleg egy kellemes villányi pinot noir lett Texas áldozata :) ). Két perc után mehet hozzá a Worcestershire-szósz és a darabolt paradicsom, valamint ízlés szerint só és bors. 20 percig alacsonyabb lángon rotyog, majd betársul a bab (leve nélkül) és a maradék 1 dl bor. Ismét 20 perc és készen is van. Lehetne mellé rizs vagy főtt krumpli, gyakorlatilag kenyérkével, még stílusosabban tacoval vagy tortilla chips-szel tökéletes. Három személyes adag.

Good Housekeeping Cookery Book (2004) vitt el Texasba.

Csokis-diós lapocskák

A tésztához:

5 dkg dió

8 dkg kristálycukor

8 dkg liszt

8 dkg vaj

 

A kakaós krémhez:

4 dkg édesítetlen kakaó

3 dkg vaj

2 tojás

0,8 dl víz

12 dkg cukor

5 ml vaníliaesszencia

csipetnyi só

Mire a "legyen valami tészta, azon valami lágy krém, azon megint tészta" kívánságról számos keresztkérdéssel kiderítettem, hogy almáspitét takar :), addigra megegyeztünk abban, hogy megnézzük, mit tud ez a recept. A diót a cukorral ledarálom, hozzáteszem a lisztet és belemorzsolom a vajat. Morzsás állagot kell, hogy kapjak, amelyet belenyomkodok egy sütőforma aljába. Nos, itt követtem el a hibát, hittem Hofinak, aki szerint "nem a méret számít, hanem a konzisztencia" :)). De, de, kérem, a méret számít. A recept 20x20 centis formát ír, én viszont csak egy 20x30 centissel rendelkezem. A plusz tíz centi azt jelenti, hogy rudacskák helyett lapocskák lettek belőle. 180 fokra előmelegített sütőben sül 20 percet. Közben elkészítem a kakaós réteget. A vajat és a vizet lassú tűz felett egybeolvasztom, hozzáadom a kakaót és a cukrot, ha szépen elkevertem őket, le is kapcsolom a gázt. Mehet bele a vaníliaesszencia és a csipet só. Ha állt úgy 5 percet, hozzákeverem egyesével a két tojást, jó alaposan, egységes állagú legyen a krém. Mehet a tészta tetejére, ha az megsülte a maga 20 percét. 30 percig sütöm, amíg meg nem szilárdul a réteg a tetején. Fogyasztáshoz meg kell várni, amíg kihűl és hűtőben kell tartani. Tálaláskor porcukor mehet rá. Rudacska vagy lapocska formában is finom :), kábé négy személy élvezheti.

The Ultimate Cookie Cookbook kalapjából varázsoltam elő.

Sajttal és sonkával töltött sertéscomb sajtkrémes hagymával

30 dkg sertéscomb

2 szelet sajt

2 szelet sonka

3 közepes fej vöröshagyma

8,5 dkg tubusos krémsajt

3 dl húsleves

8 dkg reszelt sajt

olaj a sütéshez

A húsból két szeletet körítek ki, jól kiklopfolom. Ráteszek mindegyikre egy-egy szelet sonkát, majd arra sajtot. Feltekerem és jól megtűzöm fogpiszkálókkal (ha voltam olyan szerencsétlen, hogy a bevásárlásnál egyedül a fogpiszkálókat felejtettem el, akkor küzdelmes rész jön az itthon lévő kis nyárspálcikákkat). Olajat hevítek és a husikat körben szépen megsütöm. Az olajat leöntöm róluk és helyébe mehet a húsleves. A három hagymát kb. centis kockákra vágom és a húsok mellé teszem. Párolódnak úgy húsz percig, menet közben időnként megfordítom őket. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy sütőedénybe átlapátolom a húsokat, a hagymát és a levet, kap úgy 15 percet pirulni odabenn, a serpenyőre még szükség van, nem kell elmosni. Ha letelt a 15 perc, a hagymát és a levet visszapakolom a serpenyőbe, hozzányomom a sajtkrémet és pár percig összeforralom, amíg szép homogén nem lesz és egy kicsit be nem sűrűsödik. Vissza a sütőedénybe a tekercsek köré, majd mehet a tetejükre a reszelt sajt. Még úgy 10 perc kell neki, amíg a sajt megolvad és megpirul. Miután nem egy diétás kaja, csak friss hónapos retket vagdosok mellé. Két személy ebédje.

L.a.c.i. nejének, Zsuzsinak lehetünk hálásak érte. Meg persze l.a.c.i-nak azért, hogy megosztotta velünk :).