|
2006. március Csirkehúsos táskák
A tésztához: 45 dkg liszt 7 g szárított élesztő 1 tk. só 1 tk. porcukor 2 tojás +1 a kenéshez 2 dl tej 5 dkg vaj
A töltelékhez: 20 dkg csirkemell 1 kisebb fej vöröshagyma 1 ek. olaj 0,5 dl húsleves fél csokor petrezselyem só bors A tésztához valókat összegyúrom és kap kábé egy órát, hogy duplájára keljen. Ezalatt a hagymát és a csirkemellet Philips barátom apróra vagdalja. Az olajon úgy 10 percig megpirítom őket, hozzájuk öntöm a húslevest és az apróra vágott petrezselymet. Só, bors, 5 perc és készen is van. A harmadik tojást pici tejjel felverem. A tésztát kb. 2 mm-es vastagságúra kinyújtom, 8 centis átmérőjű köröket szaggatok (a "fél konyhám itt, a másik fele Európa másik szegletében" állapot fejleszti a kreativitást: a pogácsaszaggatók természetesen otthon maradtak, ergo maradt a bögre :) ). A közepére megy egy teáskanálnyi töltelék, a szélét körben megkenem a tojássárgájával, félbehajtom és jó alaposan összenyomkodom, a tetejüket is megkenem. Kiolajozott sütőpapíros tepsibe teszem, hagyom még kelni, amíg a sütőt 220 fokra előmelegítem. 5 percet kap ezen a hőmérsékleten, majd csökkentem 190 fokra. Így üdül vagy 15-20 percet még, amíg szép aranyszínű nem lesz. Két tepsi a végeredmény. A The Ultimate Chicken Cookbook-ban találtam a receptet.
Virslis-paradicsomos tepsis krumpli
50 dkg krumpli 30 dkg főtt virsli 25 dkg koktélparadicsom 4 tojás 2 dl tejföl 1 dl tej 20 dkg reszelt sajt 1 ek. kakukkfű vaj só A krumplikat megpucolom és vékony karikákra szeletelem, a szeleteket 3 percre forrásban lévő sós vízbe teszem, majd leszűröm. A felét egy jól kivajazott sütőedény aljára leteszem, részben fedjék egymást a szeletek. Mehet rá a félbevagdosott koktélparadicsom kupac és a centis vastagságban felkarikázott virslihegy, majd a másik fele a krumplinak. Egy tálban felverem a négy tojást, sózom, hozzáteszem a kakukkfüvet, a tejet, a tejfölt és úgy 12 dkg sajtot. A masszát ráöntöm a réteges krumplira, végül megszórom a maradék reszelt sajttal és itt-ott megpöttyözöm egy kis vajjal. Alufólia kerül a tetejére és mehet a 200 fokosra előmelegített sütőbe. 20 perc után fólia levesz, még 20 percig sül. Négyen-öten biztosan betegre ehetik magukat belőle. Conny Straus: Oven Baked (Dumont monte sorozat)
Gyors epreskrémes desszert
3 dl tejszín 1 dl 100% narancs-eperlé (fele-fele) 2 ek. porcukor 10 dkg aszalt (jobb esetben friss) eper 5 babapiskóta Mit tegyen az ember lánya, ha élete párja vasárnap délután felpislantva a filmből, mikor is Amélie nekiáll sütni, megkérdezi, hogy "és lesz valami édesség"? Miután a nagybevásárlás előtt nyomatékosan közölte, hogy fogyózik, úgy tervezzem a hétvégi menüt... Nos, ha a delikvenst - az összes szóbajöhető cselekmény büntetőjogi vonzatát ismerve - életben hagytuk, nézzünk szét, mi van otthon. A fentiek leltározása után felverem a tejszínt a porcukorral, végstádiumban óvatosan belekeverem a gyümölcslevet. Az aszalt epret (tán még a Mikulás hozta és azóta sem ettük meg) kisebb darabokra vagdosom és hozzáadom a krémhez. Öt kétdecis Ikea-pohárba egy-egy babapiskótát tördösök és rákanalazom a krémet. Kap pár órát a hűtőben érési célzattal. Elvileg - értelemszerűen - öt főnek elég, könnyű kis desszert, gyakorlatilag Egyes Fogyókúrázók két adagot is arcba tudnak nyomni egy nap belőle :). Más gyümölcslevekkel és gyümölcsökkel is ki lehet próbálni, eredetileg naranccsal volt, lében és frissben, például. Traditional British Cooking életmentő receptje.
5000
Csak egy rövid köszönet a sok (eddig 5000 :) ) látogatónak, aki erretéved, igyekszem ömlengés nélkülire fogni :). Jó látni, hogy erre jártok. Szóval örülök nektek :).
Cock-A-Leekie
2 nagy csirkecomb (összesen 60 dkg) 1,5 l húsleves 1 nagy vagy több kisebb póréhagyma (összesen kb. 30 dkg) 15 szem aszalt szilva 0,5 dl vörösbor 4 szál petrezselyem 4 szál zellerzöld 5-8 szem egész feketebors só bors Sok tyúk kakast győz, így a régmúltban kakasból (innen a cock a nevében :) ) készített leves átvándorolt a pipik territóriumába. A húslevest felforralom és beleteszem a bőrös, alaposan megmosott csirkecombokat, az egybekötött zöldeket és a borsszemeket. Kap 40 percet csendes bugyogásra. Jön a leekie :), vagyis a póréhagyma, amelyet felszeletelek és a fehér részét hozzáteszem a leveshez a 40 perc múltán. Mehet bele a félbevágott, mikróban a borral 2 percig melegített aszalt szilva részleg is (ami bort nem szívott magába, azt leöntöm róla előtte). 20 perc után belehajintom a póréhagyma zöld részét is. Még 10 perc és kiszedem belőle a zöldcsokrot, valamint a húsokat. Előbbi a kukában landol, utóbbiakat lebőrözöm, kicsontozom és kisebb darabokra szedem, majd visszateszem a levesbe. Kicsit még összemelegítem, ízlés szerinti mennyiségű só és bors mehet bele, s már készen is van. Az aszalt szilvától nagyon dögös íze lesz. Négy fős adagnak mondanám. Traditional British Cooking receptje.
Mandulás rántott csirke tejszínnel és parmezánnal sült hagymával
A csirkéhez: 60 dkg csirkemell 8 dkg hámozott mandula 2 tojás tej liszt zsemlemorzsa só 1 ek. vaj olaj a sütéshez
A sült hagymához: 4 nagy fej vöröshagyma 3 dl tejszín 5 dkg reszelt parmezán v. Grana Padano só bors vaj A csirkéket pár órára/egy éjszakára tejbe áztatom. A hagymákat megpucolom és egészben sós, forrásban lévő vízbe teszem, ahol 25 percig úszkálnak. 180 fokra előmelegítem a sütőt, kivajazok egy laposabb sütőformát. Hosszában félbevágom a hagymákat (óvatosan, mert hajlamosak szétcsúszni) és a vágott felükkel az edénybe helyezem őket. Rájuk öntöm a tejszínt, kapnak egy adag sót és őrölt borsot, majd mehet rájuk a sajt. 25-30 perc kell nekik a sütőben, amíg a tejszínes rész bugyborékolni nem kezd és barnul. A mellrészről leválasztom a kicsi részt, a nagyobbat pedig lapjában félbevágom. Két réteg fólia között óvatosan kiklopfolom a szeleteket. A mandulát ledarálom és a zsemlemorzsához keverem. Klasszikus panírozás következik, liszt, felvert tojások, mandulás zsemlemorzsa, majd sütés a vaj és az olaj keverékében. Négy személynek elég. A sült hagyma Nigel Slater (The kitchen diaries) receptje, rollller figyelemfelhívásának köszönhetően került előrébb a menütervezésben :).
Csirkemáj pástétom
40 dkg csirkemáj 20 dkg vaj 0,5 dl tejszín 4 ek. Marsala 3 kisebb salotta (mogyoróhagyma) 2 gerezd fokhagyma só bors Úgy 6 deka vajat megolvasztok és a májat barnára pirítom benne. Amikor lekapcsolom a gázt alatta, ráöntöm a Marsalát, félreteszem hűlni kicsit. A három hagymát felvágom apróra, 4 deka vajat megolvasztok és puhára, üvegesre párolom rajta őket. A végefelé beleteszem az áttört fokhagymát, és ha már van egy kis illata, készen is van. Előveszem rehabilitált aprítógépemet :), belepakolom a májat sütőlevestül (lehet még egy kis Marsalát belecsempészni :) ), a hagymákat vajastul, a tejszínt, sót, borsot, s innentől a centrifugális és centripetális erő legyen velük (ó, régi szép fizikaórák...) :). Tálká(k)ba kanalazom, elsimítom a tetejét. A maradék 12 dkg vajat lassú tűzön felforralom és pár percig főzöm, amíg le nem tisztul. Ha némileg lehűlt, a pástétom tetejére öntöm, hogy szépen mindenhol fedje. Minimum 4 órát kell neki hűlnie a hűtőben. Jelezném: ez életveszélyes kaja, döbbenetes mértékben megnöveli a kenyérfogyasztást és függőséget okoz. :) Az Ultimate Chicken Cookbook-ból halásztam.
Rukkolás zöldborsókrémleves túrógombóccal
A leveshez: 45 dkg mirelit zöldborsó 3 dkg rukkola (kb. két jó nagy maroknyi) 5 dkg vaj 2 dl tejszín 1 dl tej 1 csapott ek. liszt 7 dl víz só
A túrógombóchoz: 20 dkg túró 1 kk. kakukkfű 1 tojás 8 dkg búzadara Először gombóc-előkészítés. A túrót áttöröm, a többi hozzávalót jól belekeverem, mehet 20-30 percre a hűtőbe. A vajat fazikban felolvasztom, ráborítom a borsóhadsereget. Ha sikerült szépen átforgatni, még egy deci vizet beleöntök, kis só hozzá és párolgatom békés csendesen, amíg meg nem puhul. Beleöntöm a maradék 6 dl vizet, felforralom és hozzáadom az ollóval apróra vágott rukkolát. Kavarok rajta egyet-kettőt, majd leveszem a tűzről, előásom az illegalitásból botmixer pajtit és szép krémesre turmixolom. Tűzre vissza, a tejszínt + tejet csomómentesen elkeverem a liszttel, majd a leveshez öntöm. Kap egy-két percet és készen is van, hihetetlen Shrek-zöld színnel :). Párhuzamosan felteszek főni sós vizet. A túrómasszából gombócokat formázok, ha minden idealizmusomat beleadva, a naivitás határát súrolva vagy átlépve úgy gondoltam/reméltem, hogy a nemzetközi cég külhonban túrónak látszó terméke valóban túró, vagy legalábbis képes annak állagát megközelíteni, akkor legfeljebb randa, széteső túróborzaskákat várhatok végeredményileg, pár perces, lobogó vízben történő főzés után. De amúgy finomak :). Három személy eheti. A Mindmegette leveskéje eredetileg.
Gyors réteges
10 dkg narancsos étcsoki 10 dkg tejcsoki 10 dkg babapiskóta 0,5 dl Bailey's 2,5 dl tejszín 10 dkg mascarpone 1 ek. vaj Előző nap elkészíthető, sőt, elkészítendő édességre készültem, amely projekt bebukott az este 11-ig tartó dumálással. Úgyhogy aznapra maradt a gyors desszertkészítés, amiből ez lett. A kétféle csokit gőz felett összeolvasztom a vajjal, majd hozzákeverek 0,5 dl tejszínt. A babapiskótákat beletunkolom a Bailey's-be és egy rétegben lerakom, majd ráöntöm a csokikrémet. A maradék 2 deci tejszínt felverem és összekeverem a mascarponeval, ez lesz a harmadik réteg rá, ha a csoki kihűlt. Négy személy desszertje.
Almás-káposztás csirkemell
70 dkg csirkemell S.J. eredetileg pulykamellből csinálja, de miután a boltban enyhén zöld árnyalatút láttam csak, maradt a csirke. Felkockázom, az olajon szépen megsütöm, majd kiszedem. Az olajra hajintom a felaprózott hagymát is (aprító még mindig COCOM-listán... :) ), ha már üveges, mehetnek utána az áttört fokhagymák. Megkapja a káposztát és a héjával együtt kis cikkekre vagdosott almát is és felöntöm a fehérborral. Só, bors, paprika ízlés szerint. Békésen elpárolódnak együtt és ha már az alma puha, visszapakolom közéjük a húskockákat. Kicsit összeforgatom, rotyoghat együtt pár percet és készen is van. Négy személy vacsorája. Stahl Judit receptje az eredeti (alkoholmentesen, ejnye :) ).
Csirkemell chorizos-paradicsomos mártásban
40 dkg csirkemell 1 nagy fej vöröshagyma 12 dkg chorizo (otthon valami jó kis paprikás kolbász) 40 dkg hámozott paradicsomkonzerv 0,75 dl száraz sherry 4 ek. olaj 4 gerezd fokhagyma 2 szárított babérlevél őrölt paprika só bors A csirkemelleket felkockázom, jó alaposan paprikába forgatom és az olajban fehéredésig sütöm. Kiszedem őket a sütőedénybe. A megmaradt olajba belelököm a felkarikázott hagymát, ha kicsit már megpirult, követheti az áttört fokhagymakupac és a Házi Ragadozó :) elől megmentett, nagyobb darabokra felvagdosott chorizo. Elszuttyognak pár percet egymással, aztán belekerül a babérlevél, a paradicsomkonzerv és a sherry. Felforralom, kicsit hagyom, hogy elfője a levét, szükség esetén só és bors mehet bele. Rákanalazom a csirkedarabokra és 200 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöm. Kenyérrel, rizzsel vagy krumplipürével lehet kísérni. Három személyes adag. Az Ultimate Chicken Cookbookból mazsoláztam.
Boros gombaleves
25 dkg barna champignon gomba (fordításért köszönet moesnak :) ) 1 nagy fej vöröshagyma (a könyv eredetileg 70 dkg-t ír, de miután gomba- és nem hagymaleves, én sokallottam) 0,5 l vörösbor (lehet fehér is) 7,5 dl húsleves/zöldségleves 4 ek. olaj 5 dkg vaj 3 gerezd fokhagyma 1 ek. szárított kakukkfű 2 babérlevél só bors És még mindig macskafaló kaja a menün, hogy drága apám gasztronómiailag cizellált kedvenc kifejezésével éljek :). A hagymát felaprítom (kivételesen késsel, miután a Családi Főmosogató súlyos szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha egy héten belül megint találkoznia kell Philips barátunkkal :) ), és az összeolvasztott vaj-olaj mixhez teszem, hadd piruljon. Pár perc múlva mehet hozzá az áttört fokhagymák sora, valamint a nagyobb darabokra vágott gomba. Így békésen elrotyognak együtt még pár percig, majd rájuk öntöm a bort és húslevest, továbbá megkapják társaságnak a babérleveleket és a kakukkfüvet. Úgy 25 perc közös úszkálás következik alacsony lángon, a végén kis só, bors ízlés szerint. Tálalásnál pirított kenyérje jár hozzá. Három fős kanalaznivaló. A recept Joanne Harris-Fran Warde: A francia piac c. könyvéből való.
Breton nemflan :)
13 dkg liszt 3 tojás 10 dkg barna cukor 0,5 dl tej (flanhoz könyv szerint fél liter és akkor nem tészta állagú lesz) 8 dkg vaj + a forma kikenéséhez 20 dkg aszalt szilva 0,5 dl vörösbor porcukor meghinteni a tetejét Továbbra is vive la France! :) A vajat és a tejet összemelegítem. A tojásokat kissé felverem, hozzájuk keverem a lisztet, a cukrot és a vajas tejet, ha kicsit már kihűlt. A szilvát, ha kellőképp figyelmetlen voltam és úgy gondoltam, minden csomag aszalt szilva mag nélküli, ámde tévedtem, kimagozom, ráöntöm a vörösbort és két percre maximális fokozatra belököm a mikróba. Ha normál hőmérsékletű lesz, kinyomkodom belőle azt a vörösbort, amit nem szívott rendesen magába és a szilvákat belekeverem a tésztába. A sütőt 180 fokra előmelegítem, a formát (én 22 cm-es átmérőjű fodros szélűt használtam) kivajazom, beleöntöm a tésztát és kb. 25 percig (flannál szerintem tovább, amíg barna és szilárd nem lesz a teteje) sütöm. Melegen finom, kis porcukorral meghintve. Joanne Harris-Fran Warde: A francia konyha.
Mustáros-bébiubis :) sertésszelet sült krumplival
70 dkg sertéshús 5 dkg vaj 2 nagy fej vöröshagyma 2 ek. dijoni mustár 19 dkg nettó súlyú konzerv koktéluborka (a.k.a. bébiubi, Pam :) ) 1,5 dl fehérbor 70 dkg krumpli olaj só bors A krumplit megpucolom és 12 percig főzöm sós vízben. Ha kicsit kihűlt, kb. fél centi vastag karikákra vágom. Olajban aranybarnára sütöm a szeletek mindkét oldalát. Egy tepsit kibélelek gyűrt sütőpapírral (így nem fog elázni a krumplik alja) és 180 fokos sütőben tálalásig melegen tartom a krumplikat, amikor majd megkapják a maguk só- és borsadagját. A húst szeletekre vágom, kicsit kiklopfolom, minden szeletet jól besózok és a vajban szép barnára sütöm őket. Mehetnek a krumpli mellé a sütőben melegen maradni. A megmaradt olvasztott vajba belehajintom a robotgéppel apróra vágott hagymát, kicsit megpárolom, majd felöntöm a borral. Ha a fele levét elfőtte, mehet hozzá a mustár. Amikor szép egyenletesen elkevertem, követi a kb. centis darabokra felvagdosott bébiubi hadsereg. Éppen csak átmelegszenek a szószban és készen is van. Három személyes adag. Joanne Harris-Fran Warde: A francia konyha.
Burgonyatorta camembert-rel
0,5 kg krumpli 15 dkg camembert 20 dkg koktélparadicsom 5 dkg salátamix (nálam fele sima fejessaláta, fele rukkola) 5 ek. olívaolaj 1 tojás 1 gerezd fokhagyma 2-3 kisebb (kb. 1 centis) szárított chilipaprika őrölt feketebors só A színek még mindig olaszosak (ámbár: "piros, fehér, zöld, ez a magyar föld", ahogy egy ismerősünk tanította egy kétéves tündérbogárnak), de a recept már francia. Ja és nincs tortajellege se, de hirtelen nekem sincs jobb ötletem az elnevezésére. A krumplit megpucolom, felkockázom kb. 2 centis darabokra és sós vízben felteszem főni. 15 perc után leszűröm, hozzákeverek 4 ek. olívaolajat. A tojást felverem, hozzáadom a sót, a feketeborsot, az áttört fokhagymát, az apróra vágott chilipaprikát és így öntöm a krumplihoz a jobb eloszlás érdekében. Mehet hozzá a megmosott salátakeverék is. Egy laposabb sütőedényt kiolajozok a maradék evőkanálnyival, beteszem pár percre a 200 fokra előmelegített sütőbe. Ha felforrósodott benne az olaj, elrendezem benne a salátás krumplimixet. A koktélparadicsomokat félbevágom és elrendezgetem a tetején. A camembert-t vékonyabb szeletekre vágom és szintén arányosan szétosztom rajta. Kap 30 percet a sütőben. Ha nincs repeta, négy személynek elég :). Az eredeti itt: Joanne Harris-Fran Warde: A francia piac.
Olaszos húsgombócleves
2 l marhahúsleves 15 dkg spagettitészta zellerlevél
A húsgombócokhoz: 25 dkg darált marhahús 3 púpozott ek. reszelt parmezán 2 szelet toastkenyér 0,5 dl tej 1 tojás 1 gerezd fokhagyma 1 ek. oregánó só bors A kenyerek héját levágom, tejbe áztatom őket. A darált húshoz keverem a tojást, az áttört gerezd fokhagymát, a fűszereket, a parmezánt. A kenyeret alaposan kinyomkodom, majd ez is mehet a husihoz. Enyhén vizes kézzel kb. 1 cm átmérőjű gombócokat formázok belőlük. A húslevest felforralom, mehetnek bele a gombóckák, majd a kb. négy centis hosszúra tördelt spagettitészta. Kap vagy tíz percet és készen is van. Tálalásnál mehet hozzá egy kis aprított zellerzöld. Négyszemélyes leves. A Soup Bible örvendeztetett meg megint egy remek kis recepttel.
Fűszeres kecskesajtgolyók
18 dkg lágy kecskesajt 1 fej (!) fokhagyma 1 ek. olaj 2 ek. fehérborecet 1 ek. víz 1 ek. kakukkfű só őrölt bors cukor fehérbors curry őrölt paprika A fokhagymafejet gerezdjeire szedem, de nem pucolom meg. Annyi vizet öntök rá, hogy elfedje, majd felforralom. Három perc forralás után kiszedem őket a vízből, megpucolom és kisebb darabokra vágom. Serpenyőben az evőkanál olajat felhevítem és ráhajingálom a fokhagymadarabkákat. Addig pirítom, amíg egy kis színe nem lesz, ezután leöntöm róla az olajat, ráöntöm a borecetet és egy evőkanál vizet, a kakukkfüvet, kap egy csipet sót, fehérborsot és cukrot. Pár percig marad a tűzön, amíg a lé szirupos nem lesz. Lekapcsolom, hagyom kihűlni. A kecskesajtot villával áttöröm, hozzákeverem a kihűlt fokhagymás cuccot, kap még egy kis sót és őrölt borsot. Vizes kézzel kb. 1 cm-es átmérőjű gombócokat formázok belőlük, a felét curry, a másik felét paprikaporba forgatom (lehet másba is, pl. őrölt koriander, bors stb.). Galambbegy saláta megy mellé és ha éppen nem az Éhező Árvát kell ellátnom :), akkor akár jut idő a kenyérszeletek megpirítására is. Egy Árva vacsorája :), nekem szám szerint 8 golyó sikeredett belőle. Jennifer Joyce: Small bites c. könyvéből nyúltam.
Petrezselymes uborkaleves
3 dkg fodros petrezselyem (lehet sima is) 30-40 dkg kígyóuborka (egy közepes lényegében) 2 gerezd fokhagyma 1 ek. vaj 0,5 l zöldséglé 2 dl tejszín 1 ek. liszt só tálaláshoz krutonok A petrezselymet és az uborkát megmosom, utóbbit meg is hámozom és mindkettőt robotgépben felaprítom. A vajat felolvasztom, ráhajintom az áttört két duci (végülis Stahl-recept, legyen :) ) gerezd fokhagymát. Ha már illatos, mehet hozzá a petrezselymes uborkamassza. Vagy 5 perc után mehet hozzá a zöldséglé, só, bors és rotyoghat egy kicsit. A tejszínt és a lisztet csomómentesen (hehhe) elkeverem, majd hozzáadom a leveshez. Ha besűrűsödött, lekapcsolom és kész. Krutonokkal lehet befalni. Két személyes adag. Stahl-recept, módosított arányokkal.
Mustáros mozzarella in carozza
8 szelet félbarna toastkenyér 1 mozzarella (12,5 dkg) kb. 4 ek. magos mustár 1,5 dl tej 2 kis tojás 5-6 púpozott ek. liszt só bors olaj a sütéshez A kenyereket kettesével összerakom és levágom a héjukat. A mozzarelláról leöntöm a levet és vékony csíkokra vágom. A kenyérszeleteket megkenem a magos mustárral, az egyik közepére teszek mozzarellát úgy, hogy kb. egy centi maradjon szabadon minden oldalon a szélétől. Ráteszem a másik szeletet (mustáros résszel befelé natürlich), jól összenyomkodom körben. Három tálat veszek elő (hohó, van panírozós lapos triászom :) ), elsőbe megy a tej, másodikba a liszt, harmadikba a felvert tojások + só, bors. Olaj a serpenyőbe, gáz bekapcs és kezdődik a Villámkéz Hadművelet. Kenyerek először a tejbe, de éppen beleér az első oldala, már fordítani is kell a másikra és azonnal kikapni. Két tenyerem közt egy kicsit ki is nyomkodom belőle, mert ha nagyon elázik, ennek annyi. Aztán lisztbe forgatom, szépen érje mindenhol, majd a tojásokba és mehet is fürödni az olajba. Mindkét oldalát aranybarnára sütöm. A következő szendvicset csak akkor készítem, ha az előtte lévőt már kiszedtem az olajból. Két embernek elég vacsorára. Nigella (Nigella Bites) receptjéhez ment egy kis mustár :).
:)
Nokérem. Társadalmi nyomásra :) tettem fel kommentezőt, jöhetnek az építő jellegűek, meg dolgozom kategóriákon. Aztán majd jön minden más is, pofásítás, satöbbi, remélhetőleg :). Opera meg Firefox hívek kérem, egyelőre kíméljenek, ezekhez nem értek (még :) ), de rajta vannak a listán. Szép napot, csókolom.
|