|
2006. január Krumplisaláta
50 dkg krumpli 4 salotta 1 pirospaprika metélőhagyma
Az öntethez: 2 tojássárgája 3 púpozott ek. majonéz 0,5 dl tejszín 1 tk. curry 1 tk. mustár pár csepp citromlé só bors Krumplit héjában megfőzöm, hagymát megpucolom, felkarikázom, besózom. Ha a krumpli főzés után kihűlt, megpucolom és rádarabolom kisebb kockákban a hagymára. Követheti a felkockázott paprika. Az öntethez valókat összekeverem és ráöntöm a zöldségekre, óvatosan összeforgatom őket. A tetejét meghintem metélőhagyma darabkákkal. Négy személyes adag.
Szezámmagos cukkinileves
1 kg cukkini (nekem három közepes darab volt) 1 közepes krumpli 3 salotta 1 gerezd fokhagyma 6 dl húsleves 2 ek. tahini (szezámpaszta) 3-4 ek. szezámmag 2 ek. olaj só bors paprika A szezámmagot száraz serpenyőben aranybarnára pirítom. Az olajat felhevítem, az apróra vágott mogyoróhagymát üvegesre pirítom rajta és hozzáteszem a préselt fokhagymát is, éppen csak addig, hogy illatos legyen. A negyedcikkelyekre vágott cukkinik és a felkockázott krumpli következik, egyidejűleg a húslevessel. Utóbbi kevésnek fog tűnni, nem lepi el a zöldséget, de csak idő kérdése és ez megváltozik, a cukkinik szépen összeesnek a "tengerszint alá" :). Úgy 20 percig, vagy amíg a cukkinik meg nem puhulnak, főzöm őket. Tűzről levéve meglátogatja Botmixer Barátom, én hagytam egy kicsit darabosra egy részét, de lehet teljesen simára is turmixolni. Vissza a gázra, alacsonyabb lángra, mehet hozzá a tahini, só, bors ízlés szerint és csipetnyi paprika. Tálaláskor meg kell szórni a szezámmaggal és grissinit vagy más sós rágcsát lehet hozzá enni. Négyszemélyes cucc. Chocolate & Zucchini levese.
Guacamolés és diós sajtkrémes kosárkák
1 doboz (=24 db) IKEA croustades (fogalmam nincs, hogy magyarul van-e valami más megnevezés is írva a dobozára, kész kis tésztakosárkák) 1) Guacamole 1 érett avokádo 1 pici gerezd fokhagyma 1 tk. citromlé 2 ek. extra szűz olívaolaj 1/4 tk. chiliszósz só parmezánszeletkék a tetejére Avocado megpucol, robotgépbe aprít, minden más hozzáad, robotgép 1-2 perc, kész. 12 kosárba elég. A kosárkák tetejére parmezánszeletkéket tettem. 2) Diós sajtkrém 3 dkg dió 3 dkg parmezán 8,5 dkg natúr krémsajt (tubusosat használtam) 0,5 dl tejszín mandarin(héj) a tetejére Dió + parmezán robotgépbe, fél perc, + sajtkrém, + tejszín, fél perc. 12 kosárba elég. A tetejére mandarinhéjat tettem, de így utóbb belegondolva egy-egy fél mandarinszeletke talán még jobb lett volna. Mindkettő meglehetősen erőteljes ízű. A kosárkák ötlete Johannától, a guacamole receptekből leginkább a Konyhamesteré tetszett, a sajtkrém saját kútfőből.
Halloumis bagettszeletek zöldsalátával
20 dkg halloumi (az eredeti recept kecskesajtot ír, akár az is lehet) egy nagy bagett olívaolaj 20 dkg vegyes zöldsaláta 5 dkg dió 10 dkg fekete olívabogyó bors
Az öntethez: 1 tk. magos mustár 1 tk. francia mustár 2 ek. tárkonyos ecet 6 ek. extra szűz olívaolaj só bors Az öntetet összekeverem, a salátástál aljába teszem. Belevágom apróra a diót és az olívabogyót, majd mehet a saláta is. Jól összeforgatom. A bagettet felszeletelem kb. ujjnyi vastag szeletekre, megkenem őket olívaolajjal és rájuk teszek kb. félcenti vastag halloumi szeletet. Mehet a grill alá pár percre, amíg kicsit meg nem barnul és el nem kezd bugyborékolni. Úgy négyszemélyes adag, frissen kell tálalni, kis borssal meghintve. Az eredetit Joanne Harris-Fran Warde Francia konyha c. szakácskönyvében leltem.
Paradicsomos padlizsánleves
2 nagyobb padlizsán 10 dkg paradicsom 3 ek. sűrített paradicsom 3 ek. balzsamecet 3 ek. olaj 1 gerezd fokhagyma 2 közepes lilahagyma 5 dl paradicsomlé 5 dl víz 5 dkg fenyőmag kakukkfű parmezán (Bevásárlás után :).) Ezzel a recepttel szemezek egy ideje, eredeti formájában is, más formában is. Ma a boltban jött a megvilágosodás: leves lesz belőle. S lőn leves :). A fenyőmagokat egy száraz serpenyőben megpirítottam. A padlizsánok végét levágtam, felkockáztam őket és mentek 3 percre a mikróba max. fokozaton. A két lilahagymát felapróztam és ráhajítottam a 3 ek. olajra. Hamar követte őket a fokhagyma, átpasszírozott formában, majd a padlizsán és a feldarabolt paradicsom. Kicsit örültek egymásnak így, majd társaságot kaptak a balzsamecet és a püré személyében :). Miután így is kiörvendezték magukat pár percig, rájuk öntöttem a paradicsomlevet és a vizet. Szépen felforrt, kapott még 15 percet, hogy a padlizsán finom lágy legyen, valamint jó adag kakukkfüvet, majd gáz lekapcs, fenyőmag hozzáönt, leves kész. Fogyasztásnál tetejére kis parmezándarabkák kerülnek. Négy személyt jóllaktat. The Passionate Cook (Johanna) recepjét dolgoztam át.
Kukoricatócsni maradék salátával
A tócsnihoz: 300 g-os kukoricakonzerv 3 szál újhagyma 1 kisebb fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk. chiliszósz 1 tojás 3 ek. liszt fél zacskó sütőpor 4 ek. olaj só bors
A salátához: 1 érett körte 2 kis fej lilahagyma fél zöldpaprika 3 kisebb, zsenge sárgarépa só citromlé Először a salátát készítettem el, hogy legyen ideje összeérni. Ma megint bevásárlás előtti állapotból főztem, merthogy vasárnap délben nyitnak az üzletek. A lilahagymát felaprítom, lesózom, hagyom állni vagy eg félórát, kinyomkodom. A körtét felkockázom, kis citromlével meghintem barnulás ellen. A répát megpucolom, felkarikázom és felkockázom a paprikát is. Mehetnek egybe. Igazából a körte a lényeg, a lágysága nagyon kellemesen ellenpontozza a tócsni csípősségét, a többi zöldség mással helyettesíthető. A tócsnihoz 1 ek. olajon megfuttatom pár percig az apróra vágott hagymát, mehet hozzá az áttört fokhagymagerezd és az evőkanál chiliszósz. Kavarok rajta párat és kész is van. A kukoricáról leöntöm a levét, tálba öntöm és villával/krumplitörővel jól összenyomkodom. Megy hozzá a felvert tojás, az apróra felkarikázott újhagyma, a közben kissé kihűlt chilis hagyma, a liszt, a sütőpor, ízlés szerint só és bors. A megmaradt 3 ek. olajat felhevítem és kb. evőkanálnyi adagokban beleteszem a masszát, kb. 1 cm vastag lepényre kilapítva mindegyiket. Mindkét oldalát aranybarnára sütöm (oldalanként 2-3 perc). Nem hittem a fülemnek, hogy aki az ebédterv bejelentésénél húzta a száját, miszerint "és húúús nincs benne?" :), az háromszor kért belőle és közölte, hogy ezt vendégeknek is megcsinálhatom :). Elvileg három személynek elég adag, nagyétkű férfi jelenlétével számolva inkább kétszemélyes mennyiség :). The Oriental Complete Cookery könyvecske örvendeztetett meg a recept eredetijével.
Paradicsomszószos csirke
25 dkg paradicsomszósz 2 nagy ek. tejföl 3 ek. víz egy marék fekete olívabogyó 1 csirkemell 2 ek. olaj kakukkfű oregánó rizs A csirkemellet kb. kétcentinként szeletekre vágom és sütőedénybe pakolom. A paradicsomszószt, a tejfölt, a felaprózott olívabogyót, a vizet, az olajat, a zöldfűszereket összekutyulom és ráöntöm a pipire. Hűsöl egy éjszakát lefóliázva, vagy ha csak pár órára van idő, annyit. Be... khm... teszem :) a 200 fokos sütőbe, úgy 30 perc alatt szépen megsül. Rizst főzök hozzá. Három személyes adag. A recept eredetije Kanbékáé, némileg más összetevőkkel és szókinccsel :)).
Mini quiche
A tésztához: 20 dkg liszt 10 dkg vaj 1 ek. tej pár csepp ecet
A krémhez: 2 tojás 2 dl tejszín 1 dl tej 1 ek. liszt
10 dkg reszelt sajt főtt hús (1 csirkecombnyi :) ) 15 dkg koktélparadicsom A megmaradt csirkehús felhasználása került napirendre, úgy, hogy nem mentünk el bevásárolni (=hűtő tartalma áll rendelkezésre). A tésztához valókat összegyúrom, három részre osztom és kibélelek velük három pudingformát (kb. 10 centis átmérőjűek, friss IKEA-beszerzés :) ). 180 fokos sütőbe megy 10-12 percre. Közben a mártáshoz valókat összekeverem és 5-6 percig lassú tűz felett kavarom, míg némileg besűrűsödik. A formákat kiveszem a sütőből, elosztom az aljukon a reszelt sajtot, majd rá a kis darabokra vágott csirkehúst és a felnégyelt koktélparadicsomokat. Rájuk öntöm a mártást és sipirc vissza a sütőbe 20 percre. Sietős vacsorakészítés volt, ha újra csinálnám, tennék bele zöldfűszert és talán hagymát is, hogy erőteljesebb ízek kerüljenek össze. Ja és bevásárolnék előtte :). Három személy adagja. Az Olcsón, egészségesen c. szakácskönyvet kaptam elő a recepthez.
Kesudiós keleti sertéshús
A páchoz: 5 ek. sötét szójaszósz 1 ek. balzsamecet
45 dkg sertéshús 1 kaliforniai pirospaprika 1 póréhagyma 3 gerezd fokhagyma 10 dkg sózatlan kesudió 3 dl húsleves 1 ek. liszt 4 ek. olaj 30 dkg tészta A szójaszószt és a balzsamecetet összekeverem és ráöntöm a feldarabolt malackára. Legalább egy órát, de inkább egy éjszakát hűsöljön a hűtőben. A kesudiót száraz serpenyőben pár percig pirítom, aztán félreteszem. 2 ek. olajon az apróra vágott paprikát, a felkarikázott póréhagymát és a három gerezd préselt fokhagymát puhulásig, kb. 5 percig futtatom, majd félreteszem. A serpenyőbe megy a maradék 2 ek. olaj, majd a lecsepegtetett hús (páclevet megőrizni!). Ha a hús mindenhol barnára sült (kb. 5 perc), mehet mellé a félretett zöldség, majd a páclé és 3 dl húsleves. Ha felforrt, kap két percet, aztán betársul a kesudió, végül a liszttel kicsit besűrítem. A tésztát kifőzöm és készen is van. Három személynek biztosan elég. Az Oriental Complete Cookery-ben találtam az eredeti receptet.
VTTM juhtúrós pogácsája
50 dkg liszt 25 dkg vaj 15 dkg juhtúró az eredeti recept szerint, nálam ricotta 1 csomag porélesztő 1 dl tej 1 kk. cukor 3 tojássárgája 10 dkg reszelt sajt só A tejben elkeverem a cukrot és kicsit megmelegítem (1 perc mikró), majd megfuttatom benne az élesztőt. Átszitálom a lisztet (egykezes szita rulez), mehet bele egy tojássárgája, elmorzsálva a vaj és a ricotta (túró az otthoniaknak), só és az élesztős tej. Jól összegyúrom, aztán mehet a hűtőbe pár órára vagy egy éjszakára. Pihenő után kilisztezett lapon kb. 1 cm-es vastagságra kigyúrom a tésztát (több részletben) és kiszaggatom. A két tojássárgáját pár csepp tejjel elkeverem és megkenegetem velük a pogikat, majd a tetejükre csipetnyi reszelt sajtot szórok. 180 fokon úgy 15-20 perc alatt sül ki egy adag. Nagyon kis zsenge, lágy pogácsa lesz! Köszönet a receptért VTTM-nek.
A kétszemélyes háztartás húslevese
2 nagy csirkecomb (összesen kb. 70 dkg) Nálam a húslevesreceptek azért szoktak mérsékelt lelkesedést okozni, mert mindegyik minimum 1,5 kilós tyúktól indul. A mi kis konyhánk legnagyobb fazika 3 literes, ebbe legfeljebb két csibe férne el kényelmesen, és miután max. 4 főre főzök (ritkán), egyhamar nem is lesz nagyobb. Beteg Embernek viszont húsleves kell és nem találtam szép marhát, maradt a csirkecomb kísérleti jelleggel. Szépen elfértek a fazék alján megmosás után, feltöltöttem az edényt vízzel majdnem a legtetejéig. Ment melléjük a félbevágott, pucolatlan hagyma, félbevágott, pucolt karalábé, pár szem szemesbors, só, a csomag petrezselyem. Felforraltam az egészet, a habot lemertem róla, aztán gáz kicsire levesz és csendben rotyogott egy órán át. Ekkor beletettem a pucolt répákat, kapott még egy félórát, ment bele egészben a paradicsom, még egy félóra és kész. Minden belekerült zöldséget és a csirkecombokat kivettem, a leves leszűrtem. Tésztát kell főzni hozzá (persze ha előre gondolkodunk és nem felejtünk el a boltban levestésztát venni, akkor nem négybe darabolt spagettitésztát kell használni :) ). Négy személyes adag.
Tejszínes gombakrémleves
40 dkg champion gomba A gombát picire felaprítom, a hagymát megpucolom, picire felaprít. A vajat felolvasztom, mehet bele a hagyma, kap kettő percet, hogy kicsit üveges legyen, majd követi a gomba és a húsleves. Forrástól számítva kb. 10 percet főzöm lassú lángon, majd fehérbors és szerencsendió fűszerezést kap. Ha kicsit kihűlt, meglátogatja Botmixer Barátom :) és közben hozzáöntöm a tejszínt. Pirított zsemlekockával vagy koktél krékerrel lehet kísérni. Három személynek elég.
Grillcsirke bolgár salátával
1 egész grillcsirke (készen vett) 25 dkg paradicsom fél kígyóuborka 1 nagy paprika 2 közepes vöröshagyma 15 dkg feta (ha netán kapható bolgár szirene, akkor natürlich az) provanszi fűszerkeverék A paradicsomot vágom össze először a tálba és besózom, mert én szeretem a sós paradicsomot. Akkor sem árt, ha valaki kevésbé tanúsít tudatos fogyasztói magatartást és elmulasztja megtekinteni a feta gyártási helyét, ami esetünkben Dánia volt, a sajt pedig messze a görög/bolgár standardoktól és sós íztől. A paradicsomra mehet a negyedcikkelybe vágott uborka, a feldarabolt paprika, a kockára vágott hagyma és a szintén kockásított feta/szirene. Nem autentikus bolgár elem (ők nem tesznek bele zöldfűszert, de ha tennének, az nyilván csubrica lenne), de szerintem jót tesz a salátának: egy kis provanszi fűszerkeverék. Jól összekeverem és egy órácskát hagyom állni, hogy összeérjen. A grillcsirkét a kedves török hentes bácsi olyan zacskóba tette, amiben meg lehet melegíteni a mikróban, anélkül, hogy kiszáradna és már készen is van a hami. Három személynek elég adag.
Kence-ficék :)
1) Tojáskrém (megkívántam muzsikától :) ) 2 tojás 2 masszív kk. tejföl 1 kk. mustár 1 kk. vaj só Tojást megfőz, villával összetör, minden más hozzáad. 2) Emlék egy londoni libanoni étteremből :) 2 ek. hummusz (bolti, végtére is este van, isa, por és hummusz vogymuk :) ) 1 kk. citromlé olívaolaj A humuszba belekeverem a citromlevet és a tetejére olívaolajat csepegtetek. Finom puha tortillát melegítettem hozzájuk a mikróban, yorkham sonkát csipegettem és koktélparadicsomot. Egyszemélyes vacsi (konkrétan az enyém :) ).
Hagymás krumplikrémleves
4 közepes fej vöröshagyma 25 dkg krumpli 6 dl húsleves 2 dl tejszín 5 dkg vaj egy marék dió metélőhagyma Először jönnek Tóték és a margóvágó :). Hagymákat felaprítom, a krumplit megpucolom, felkockázom, a diót is aprózom. Aztán először száraz teflonserpenyőben megpirítom a diót, majd a serpenyő helyére mehet egy fazik. Aljába a vaj, amelyen a hagymát pár perc alatt puhára párolom (majdnem tökéletes alliteráció :) ), hozzádobálom a kockakrumplit és felöntöm a húslevessel. Fedő reája és békén hagyom közepes lángon 25 percig. A lé kevésnek tűnhet, de ez így van jól, sűrű leves lesz. Ha kész, kicsit kihűtöm, majd nekimegyek a botmixerrel. Mixelés közben hozzáöntöm a tejszínt, ha a krémleves kész, mehet bele a dió és amolyan díszítésképpen apróra vágott metélőhagyma. Két személyes leves. The Soup Bible receptje módosult.
Cukkinis-sonkás tagliatelle
fél cukkini (avagy hasznosítsuk a tegnapról megmaradtat) 1 ek. olaj 12 dkg füstölt sonka 1 kisebb fej lilahagyma 1 dl tejszín 1 dl tej 1 tojás curry só bors 30 dkg tagliatelle Az apróra vágott sonkát pár percig futtatom az olajon, majd hozzáteszem az apróra vágott lilahagymát és a kis negyedcikkelyekre vágott cukkinit. Só, bors és csinosabb mennyiségű curry megy hozzá pár perc múlva, ha már a cukkini is megpuhult, kicsit áttetszőbbé vált, lekapcsolom. A tojást felverem egy nagyobb tál aljában, mehet hozzá a tej, a tejszín és ha kihűlt, a cukkinis cucc. Kifőzöm a tagliatellét és forrón hozzákeverem. Három személyes adag.
Mediterrán csirkecsomagok
1 csirkemell 1 mozzarella 4 paradicsom fél cukkini 2 ek. olívaolaj só őrölt feketebors oregánó Letépek kb. 80 cm alufóliát és félbehajtom úgy, hogy a kevésbé fényes része legyen kívül, megkenem 1 ek. olívaolajjal. Felkarikázom a cukkini és a paradicsom felét, két réteget rakok le belőlük a fóliára, minden rétegre só, bors, oregánó megy. A második rétegre ráteszem a fél csirkemellet, leválasztva róla a kicsi "szívrészt", ami külön mellé megy és a nagy mellrészt három helyen sréhen bevagdosom. A résekbe/re felszeletelem a fél mozzarellát, picit rakok a szívrészre is, tetejére is bors és oregánó kerül. A fóliát minden oldalán behajtom, kis rés maradjon szabadon a tetején. Még egy csomagot csinálok, közben előmelegítem a sütőt 200 fokra. 30 percig szaunázik benne a két csomag egy tepsire ültetve. Valószínűleg finom lenne hozzá valami jó kis olasz száraz fehérbor, de miután a mai bevásárlásnál egy új boltban felfedeztük régi londoni kedvencünket, az Old Speckled Hen-t :), így ezzel kísértük. Két személy vacsorája. A Simply Quick and Easy c. új beszerzésben talált recept.
Kukoricapüré és sajttallérok vacsorára
1) Kukoricapüré 20 dkg kukorica 1 ek. natúr krémsajt 1 ek. vaj 0,5 dl víz só A fentieket a krémsajt kivételével összekeverem és tűz felett 5 percig főzöm (amíg a kukorica puha nem lesz). Botmixerrel pürésítem, nem baj, ha maradnak egybe kukoricaszemek és hozzákeverem a vajkrémet. 2) Sajttallérok 20 dkg reszelt trappista sajt szezámmag/köménymag A sütőt előmelegítem 200 fokra, a tepsibe sütőpapírt rakok és a reszelt sajtot kb. 3-4 cm átmérőjű körökben rákupacolom. A szezámmagot (köménymagot - de ezt mi nem szeretjük) a kupacok közepébe szórom. 5-6 percig sütöm, aztán a papíron hagyom kihűlni. A fenti két cucchoz négybe vágott pirított toastkenyeret készítek (a sajttallérok alatt rácson szépen megpirul), csíkokra vágott kaliforniai pirospaprikát és Hoegaardent, miután még mindig van itthon :). Két személy vacsorája. A kukoricapüré Jamié a Jamie vacsorái könyvből, a sajttallérok gazdája Buday Péter (MaB!).
Almás camembertleves
2 alma 25 dkg camembert 1 tk. őrölt fahéj 1/2 tk. kakukkfű 1,5 dl rozé 5 dl víz 1 dl tejszín só fehérbors szárított kenyérkocka Az almát megpucolom, kimagozom és lereszelem. Mehet hozzá a bor, a fahéj és a kakukkfű, 5-6 perc alatt összefőzöm őket. Hozzáöntöm a vizet, majd ha felforrt, mehet bele a felkockázott sajt. Amint elolvadt, leveszem a tűzről, pici só, pici fehérbors hozzá és a tejszín. Kenyérkockával lehet tálalni. 3 személyes adag. Buday Péter recepjét teszteltem, variáltam a Majd a Buday! c. új könyvből.
Sajtos-gombás brokkolileves
7 dkg vaj 20 dkg szeletelt gomba egy kisebb póréhagyma egy közepes fej brokkoli 2 ek. liszt 1 l húsleves 2 dl tejszín 2 dl tej 15 dkg reszelt sajt A vajon 5 percig párolom a gombát és a felkarikázott póréhagymát. Meghintem a liszttel, majd fokozatosan felöntöm a húslevessel. Ha felforrt, mehet bele a rózsáira szedett brokkoli. Ha a brokkoli már puhának tűnik (elég hamar), akkor beleöntöm a tejet és a tejszínt, majd a reszelt sajtot. Ha a sajt elolvadt, kész a leves. Négy személynek elég. Váncsa Istvánból indultam ki.
|